Széchenyi-díjat kapott a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. kutató professzora dr. Mesterházy Ákos Ferenc

A díjazottak névsorát viszont a Magyar Közlöny 2021. március 15-én nyilvánosságra hozta, s köztük megtalálható dr. Mesterházy Ákos Ferenc agrármérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. kutató professzora a korábban már elnyert Akadémiai díj (1992), MTA Arany János kuratóriumi díj (2001), Darányi Ignác szakkuratóriumi díj (2001) Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2005), Baross László emlékérem (2009), Fleischmann Rudolf-díj (2012), Gábor Dénes- életmûdíj (2015) birtokosa. Professzor úr fõ kutatási területe a gabonafélék, fõként a búza és a kukorica rezisztencia nemesítése a toxin termelõ gombákkal szemben, az élelmiszerbiztonsági toxikológiai kutatás, illetve a növényvédelmi technológiák alkalmazása a toxintermelõ gombákkal szemben. Kutatásairól, életérõl, jövõbeni terveirõl és céljairól kérdeztük dr. Mesterházy Ákost.

– Szeretném, ha pár mondatban bemutatkozna. Milyen iskolákban folytatta tanulmányait, illetve milyen munkahelyeken dolgozott?

– Németországban születtem 1945-ben még a háború alatt. 1949-ben Keszthelyre költöztünk a családommal, mert édesapám itt lett evangélikus lelkész. Tanulmányaimat is itt Keszthelyen kezdtem el, és az egyetemi rangú Agrártudományi Fõiskolán szereztem diplomát 1967-ben. A diploma megszerzését követõen Németországban dolgoztam 1 évig, ahol burgonya kutatással foglalkoztam, s ebbõl a témából írtam meg a doktori értekezésemet 1971-ben, de ezt már itthon Magyarországon. 1970 – ben az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetben kezdtem dolgozni és talán nem véletlen, de ekkor volt az elsõ nagy fuzárium járvány Magyarországon. Mindig is kutató akartam lenni és a járvány eldöntötte a kutatás irányát. 1972-tõl a szegedi Gabonatermesztési Kutatóintézetben folytattam pályafutásomat, ahová Barabás Zoltán akadémikus hívott és itt találkoztam Lelley János professzor úrral, aki a búzanemesítõ programot vezette Kiszomboron és õ figyelt fel elõször 1965-1966-ban egy kisebb fuzárium járványra, és annak jelentõségére. A vele való beszélgetések megerõsítettek engem ebben az elhatározásban, hiszen õ egy nagyon komoly tudással bíró ember volt és sokat lehetett tõle tanulni. Bár azóta számtalanszor átszervezték, de ma is ugyanannál az íróasztalnál dolgozok, ahol 1972-ben kezdtem.

– Kinek vagy minek a hatására választotta ezt a szép, de cseppet sem könnyû szakterületet?

– Ez egy nagyon jó kérdés és nagyon nehéz rá a válasz is, tulajdonképpen mindig is vonzódtam a kutatáshoz, a gimnáziumot kitüntetéssel végeztem és az egyetemen végig népköztársasági ösztöndíjas voltam. Nagyon sok olyan emberrel kerültem kapcsolatba az egyetemi éveim alatt, illetve a pályafutásom kezdetén, akiktõl sokat lehetett tanulni s akik nagyon jó mentoraim voltak. Én pedig élveztem minden percet, amit munkával tölthettem. Szerencsésnek mondhatom magam abból a szempontból, hogy mindig voltak mellettem olyan emberek, akikre, mint tanítómesterekre fel tudtam nézni, akiktõl tudtam tanulni. Édesapámtól kaptam az elsõ igazán fontos tanácsot, hiszen azt mondta, hogy ha érvényesülni akarsz, neked 2-3x kell annyit tanulnod, dolgoznod és tudnod, mint a versenytársaidnak. Ezt elfogadtam és mivel a megfelelõ feladatot is megtaláltam, nem okozott problémát a többletmunka, ez vált természetessé.

– Miért mondta ezt az édesapja?

– Nézze, mi X-sek voltunk. Ez annak idején azt jelentette, hogy sem értelmiséginek, sem munkásnak, sem pedig parasztnak nem kategorizáltak bennünket, inkább osztályellenségnek soroltak be, hiszen édesapám evangélikus lelkész volt. 1963 tavaszán törölték el ezt a rendszert, így, ha nem is könnyen, de felvettek.

– Kikre tekintett fel, mint példaképre?

– Akkoriban Dr. Farkas Gábor volt az egyik legnagyobb szaktekintély a növényélettanban, õ egyszer meglátogatta Dr. Sárvári Istvánt, akinél diákkörös voltam az egyetemen. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy részt vehettem ezen a megbeszélésen. Problémát nekem az jelentett, hogy Dr. Farkas Gábor angolul publikált, de mivel kíváncsi voltam, hogy mirõl szólnak ezek az írások, elkértem tõle a magyar eredetit. Rám nézett, és azt mondta, nincs magyar eredeti, mi angolul írunk. Így angol tudás híján kiszótáraztam a teljes szöveget meg a továbbiakat is, és leírtam a magyar fordítást. S ezt ugyan így megcsináltam a német publikációkkal is. Csak még néhány név: Dr. Berzsenyi-Janosits László, Dr. Láng Géza, Dr. Klement Zoltán, Dr. Király Zoltán, Dr. Arthur Hooker (USA), Dr. Hans Henniger (NDK) és sokan mások.

– Március 15-én Önnek adományozták a Széchenyi díjat. Ezt a több évtizedes kutatómunkájának az elismeréseként kapta a professzor úr vagy van valamilyen jelentõs momentuma ennek a szép pályának?

– Szeretnék köszönetet mondani elõször feleségemnek, aki végig kitartott mellettem és biztosította a hátteret, amely nélkül ez a munka nem lett volna elvégezhetõ. Köszönet a munkatársaimnak, akik nélkül ezt a mennyiségû és minõségû kísérleti munkát nem lehetett volna elvégezni. Köszönet az intézet igazgatóimnak, fõnökeimnek, és kollégáimnak, akik támogatták a munkát. Így ez a kitüntetés részben az övék is. A kérdésre válaszolva pedig azt hiszem, hogy az elmúlt 50 év kutatási eredményeit mindenképpen figyelembe vették, mivel a kutatási eredményeknek igen nagy gazdasági jelentõsége is van.

– Mire gondol pontosan?

– Gondolja el, ha a sertésállományunkat nem tudjuk megfelelõ minõségû takarmánnyal ellátni akkor ez mindenképpen problémát fog jelenteni az exportban, de a hazai ellátásban is. A cél mindenféleképpen az, hogy a hazai állattállomány lehetõleg minél alacsonyabb szintû toxin terhelést szenvedjen el. Léteznek az EU-ban erre vonatkozó szabályok, amelyek igaz, csak irányadóak és a tagországok megszabhatnak ennél szigorúbb értékeket is. Magyarországon a toxin határértékek szigorítását nem régen fogadta el a MTA Agrártudományok Osztálya. Jelentõs lépés volt ez, hiszen két évvel ezelõtt Észak-Írországban Belfastban a The Word Mycotoxin Forum-on az elõadók többsége még mindig a mikotoxin menedzselésrõl beszélt, ami gyakorlatilag nem a megelõzést jelenti, hanem azt, hogy a tábláról bejövõ toxinszennyezett anyagot kezelni kell például toxinkötõ anyagokkal, hogy semlegesíteni tudjuk a toxinokat. Bár sokfelé folyik alapkutatás rezisztencia szinten, arról csak mi beszéltünk, hogy mivel az eredmények szerint az elismert fajtákon belül sokszoros ellenállósági és toxinkülönbségek vannak, ezek közül ki lehet választani a jobbakat, így néhány év alatt komoly eredményt lehet elérni. Léteznek olyan fajták, melyek kevésbé érzékenyek a fuzáriumra, s így közegészségügyi és gazdasági szempontból is sokkal csekélyebb mértékû lehet a kár, mint amennyi jelenleg egy sokkal fogékonyabb fajtastruktúra esetén bekövetkezhet a járványnál. Fontos azonban, hogy errõl a gazdákat tájékoztatni kell.

– A gombabetegségek közül a fuzárium a legismertebb a magyar gazdák számára, de a világ más részeirõl is vannak feljegyzések jelentõs fuzárium fertõzésrõl?

– Igen, valójában az egész világot érinti és nem is újkeletû. A betegség egyébként Kínától a Amerikáig (észak és dél) USA-ig, Norvégiától Dél Afrikáig mindenütt elõfordul, ezért mi követjük az õ munkájukat, ahogy õk is a miénket. Volt lehetõségem 1972-ben fél évig az Egyesült Államok 10 tagállamában végiglátogatni a növénykórtani tanszékeket, illetve a növénynemesítõ kollégákat. Az Amerikai Egyesült Államokbéli tartózkodásom ideje alatt megtudtam, hogy ott már több járvány perióduson mentek keresztül. Ezekbõl az elsõ az 1910-s években zajlott, de a kezdeti fellángolás után ez abbamaradt, s mivel az éghajlatot érintõ változások már akkor is jelen voltak a járványsorozat véget ért. Azt gondolták, hogy okafogyottá vált a további kutatás. A 40-s évek végén és az 50-s évek elején ismét bekövetkezett egy olyan periódus amikor a fuzárium hatalmas problémákat jelentett. Abban az idõben ismét fellángoltak a kutatások, ekkor tájt rengeteg dolgozat született s ezekbõl az utolsót 1963-ban Schroeder és Christensen írta. De valójában érdemi elõrelépés nem történt. A 70-s évek elején hozzáláttunk a saját fuzárium programunkhoz. 1993 után a megváltozott csapadékviszonyok miatt az Egyesült Államokat súlyosabbnál súlyosabb járványok sújtották. A kutatások terén ekkor már nekünk 20 éves tapasztalatunk, illetve elõnyünk volt, akkor fordult a kocka, az Amerikai Egyesült Államokból jöttek hozzánk tanulni. Azt gondolom ezért, hogy egy elõrelátó kutatáspolitika ezt a munkát folyamatosan fenntartja, mert ha abbahagyja, néhány év múlva újra jönnek a pusztító járványok.

– A Professzor úr egyik szakterülete a rezisztencianemesítés, pontosan mit jelent és milyen folyamatokból áll ez a tevékenység?

– A nemesítés során két féle utat lehet választani. Az egyik sokkal több idõt vesz igénybe és ezen az úton mi is végigmentünk, de nem feltétlenül ez a praktikusabb. Ez azt jelenti, hogy választani kell egy igen jó ellenállóságú rezisztenciaforrást, amely esetleg nem annyira termõképes, a minõsége is gyenge, több más betegségre is fogékony, a mi esetünkben tavaszi exotikus és nem télálló növényekrõl van szó, Ebbõl hosszú évtizedek alatt elõ lehet állítani az aránylag jó minõségû és rezisztens õszi búza fajtát. Ha ez nincs meg, elõ is lehet állítani, ami nyilván megnyújtja az idõtávot. Ez a munka kész, most a fõ tevékenység ezek felhasználása a nemesítési programban. Ahol nincsenek jó kutatási feltételek, ott is van járható út. Ez pedig a nemesítési anyag szûrése, amelyet nem feltétlenül fuzárium rezisztenciára terveztek. Ez több száz, vagy akár több ezer anyagot jelenthet évente és azok között nagy valószínûséggel (5-10 %) találunk olyan jó ellenállóságú anyagot, amely már fungicides és agrotechnikai támogatással már biztonságosan termeszthetõ.

– Mi a véleménye a génmódosításról, illetve a génszerkesztésrõl? Ezek a területek mennyiben kapcsolódnak a munkájához?

– Nézze, nekünk gyakorlatilag a szükséges rezisztencia és a fajtatulajdonságok jelentõs része fajtaszinten rendelkezésre áll. Tehát ezeket a keresztezési programban figyelembe tudjuk venni, mindenféle génmódosítás nélkül tudunk velük dolgozni. A monogénes tulajdonságnál, egy gén határozza meg a rezisztenciát vagy bármi más tulajdonságot a génszerkesztéses dolog elvileg mûködhet. Mivel idegen géneket nem hozunk be a növénybe, hanem a meglévõkben készül egy mutáció, amely egyébként a természetes populációkban is gyakori, ennek elvileg nem szabadna problémát okoznia. A vita még nem dõlt el. Ehhez viszont elõfeltétel, hogy az adott gén nukleotid szekvenciáit ismerni kell. Ma egyetlen Fusarium vagy Aspergillus rezisztencia gén sem ismert, legfeljebb az a kromoszóma szakasz, ahol ez sok más génnel együtt elõfordul, vagyis ma ezzel az eljárással semmit sem tudunk kezdeni. Mivel egy növényben 5-15 gén is lehet a rezisztencia hátterében (többnyire gyenge hatásúak), annak az esélye igen kicsi, hogy ennyi génnel dolgozzunk egyszerre. Gyakorlatilag belátható idõben ennek az eljárásnak a fuzárium és az aspergillus témában semmiféle jelentõsége nincs. A probléma így is megoldható. Ha meg mégis lenne valahol ilyen a jövõben, majd az akkori szakembereknek és döntéshozóknak kell meghozni a megfelelõ döntést.

– Milyen célokat tartanak szem elõtt a nemesítés során?

– A munkám során sokat foglalkoztam a fuzárium rezisztencia kialakításával, viszont mégsem ez az elsõdleges cél a nemesítés során. Hiszen gondoljuk csak el, senki nem fog egy gabona fajtát csak azért termelni mert ellenáll ennek a betegségnek. A termelõk nagy többségének a termés mennyisége és minõsége a legfontosabb cél, így nekünk olyan fajtákat kell elõállítani, amelyek képesek az elvárt mennyiséget elérni. Fontos kritérium még a gazdaságos termeszthetõség, mely például a vegyszerezés mennyiségénél jelentkezhet. Ez viszont azon múlik, hogy erre és a többi betegséggel szemben mennyire ellenállóak. Ez utóbbiakat elég lehet egyszer permetezni, a fogékonyaknál a 2-3 permetezésre is lehet szükség. Észben kell tartani, hogy egy igen hatékony permetezés ára fél tonna búzába kerül. Vagyis egy háromszor védett fajta ugyanannyit ad, mint az egyszer védett, az egy tonna körüli termés árát jelenti ajándékba. Arról nem is beszélve, hogy az egyre szigorodó növényvédõszer politika egyértelmûen felértékelte az ellenállóságot. Jó lenne ezt is észrevenni. Fontos továbbá, hogy jól hasznosítsa a kijuttatott tápanyagokat, de természetesen nagyon fontos a toxin termelõgombákkal szembeni rezisztencia is. Nagy figyelmet igényel, hogy ne engedjünk ki fogékony fajtát a köztermesztésbe. Erre azért van nagy szükség, mert a világ összes járványánál látjuk, hogy a magas toxinszint akkor tapasztalható, hogyha a járvány végigsöpör egy egész országban, amelyhez hozzájárulhat a kedvezõtlen idõjárás, illetve a nem megfelelõ fajták termesztése. Ezért kell törekedni arra, hogy ellenálló növényeket nemesítsünk, amivel sok tízmilliárdos kárt lehet megelõzni.

– Tapasztalható-e összefüggés a növényen megfigyelhetõ tünetek és a mért toxinszint között?

– Kísérleteink során azt tapasztaltuk, hogy voltak olyan ellenálló növények, amelyek nem produkáltak sok tünetet, de a mérések során mégis magas volt bennük a toxinszint. Ezért fontos megállapítanunk, hogy a toxinszint mérése nélkül nem nemesíthetünk alacsony toxintartalomra s csak olyan fajtát szabad kiengedni a szántóföldre, amelynek toxinszintje a mérések során alacsony volt. A vizsgált genotípusoknál egyébként a tünetek és a toxintartalom egyeznek, ezért is beszélünk növénynemesítési feladatról. Az eltérõen reagáló növények kiszûrhetõek, de ennek is van genetikai háttere, így ugyanúgy növénynemesítési feladatként jelentkeznek.

– Az önök által nemesített fajták betegség ellenállóképessége hogyan fokozható?

– Ma is van még a szegedi búzafajták közül 5-6 olyan államilag elismert fajta, amelynek nemesítésében volt részem annyiban, hogy a mi vizsgálataink alapján azonosítottuk õket. Ilyen növények más nemesítési programokban is vannak, és ilyenek vannak a köztermesztésben is. Ezek a fajták a közepesen ellenállócsoportba tartoznak. Az említett fajtákat lényegesen kisebb toxin kockázattal lehet termelni. Volt ezen túl három olyan fajta is, amelyeknek én voltam a vezetõ nemesítõje, Természetesen, ha a nagyon ellenálló tavaszi eredetû törzsekkel keresztezünk, vagy a közepesnél fogékonyabbakat nem vonjuk be a keresztezési programba, a maiaknál lényegesen ellenállóbb törzsek és fajták is elõállíthatók. Ha ezeket azzal a növényvédelmi technológiával védjük meg amelyet mi kidolgoztunk akkor a növényvédelmi szerek hatását is növelni lehet.

– Milyen technológiára gondol pontosan?

– Elsõ lépésben megvizsgáltuk, hogy az adott növényvédõszer hatóanyaga hogyan terjed a búzában. Röviden, amit rápermetezek a levélre az nem megy fel a kalászba, illetve amit a kalászra juttatunk ki az nem megy le a levélre 1-2 %-on túl. De az is megfigyelhetõ, hogy ha egyetlen kalászkát 2-3 csepp fungiciddel kezeltünk, akkor a kalásztengelyen a szemben lévõ kalászkába már alig jutott hatóanyag úgy 1-2 %, míg a fölötte lévõ kalászkába talán 5-10 %, de az alatta lévõbe már szinte semmi. Ez azt jelenti, hogy a legjobb az, ha a kalászt elölrõl és hátulról kb. 30 fokos szögben a vízszintestõl körbe permetezzük. A hagyományos permetezõgépek függõlegesen permeteznek, ebben az esetben a permetlé úgymond „elzúg” a kalász mellett, és nem tapad meg rajta, tehát a kalász még akkor is védtelen marad, amikor a levélzetrõl már folyik a talajra a permet. Ezt virágzáskor, megelõzõ jelleggel kell alkalmazni.

– A növényvédelmi technológia fejlesztésén kívül milyen más eszközökkel vagy módszerekkel tudjuk még az esetleges járványok kialakulását megelõzni?

– Az elõvetemények figyelmen kívül hagyása nagy gondot okozhat. Erre a legjobb példa talán a búza és a kukorica vetésforgója, hiszen a búzának a kukorica nagyon rossz elõveteménye, mert a kukoricaszáron a gomba kitûnõen áttelel, kialakulnak a peritéciumok (gombaspóra termelõ képzõdmények) adott esetben telítve lehet mindenféle fuzárium fertõzéssel, melyek meleg és csapadékos virágzáskor súlyos járványt indíthat el fogékony vagy nagyon fogékony fajtán. A munkánk során megtapasztaltuk, hogy ha egy adott fungicidet alkalmazunk a növényvédelem során, akkor az sem elhanyagolható, hogy az a fajta igen fogékony vagy közepesen ellenálló a fuzáriummal szemben. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a rezisztencia és a fungicid alkalmazásának a kombinálásával a 20-30-40%-s hatásfok helyett el tudjuk érni az akár 90% feletti toxincsökkentést is. Ez abban az esetben igaz, ha legalább közepesen ellenálló fajtát választunk.

– Meglátása szerint a gazdák odafigyelnek a termelés során arra, hogy ellenálló fajtákat válasszanak?

– Társadalmi beidegzõdéseket, szokásokatt nagyon nehéz megváltoztatni, pláne úgy, hogy még ma is vannak agrár folyóiratok, ahol megjelenik olyan cikk, hogy nincs rezisztencia különbség a fajták között. Ezért az így informált gazdáknál kizárólag a vetésforgó és a vegyszerezés jelentheti a megoldást. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a nemesítõk egy levélrozsda vagy egy szárrozsda tapasztalat alapján úgy gondolták, hogy csak az a rezisztencia, ami totális védelmet ad, azaz immunitásról beszélünk. A fuzáriumnál ez nem lehetséges mert ez egy sok génes tulajdonság. A világon még senki nem állított elõ olyan fajtát amelyik 0-s toxint produkálna. Igaz azonban az is, hogy a szórás igen nagy 1.7 és 104mg/kg DON között van kb. hatvanszoros különbség. Ez sokkal hasznosabb, mintha azt mondjuk, hogy nincsen. Ez utóbbinak nincs valóságtartalma.

– Mi az oka, hogy bizonyos években a fuzárium fertõzöttség jelentõsebb mértékben okoz gondokat?

– A fogékony fajták esetében a fuzárium fertõzöttség kizárólag az idõjáráson, illetve azon múlik, hogy a vegyszerezés a megfelelõ módon és idõben, valamint a megfelelõ szerrel történt-e, ill. az elõvetemény rendben volt-e. Azt gondolom, hogy a 2019-s esztendõre nagyon sokan emlékeznek, ezen idõszakból vannak olyan becslések, hogy az 5 millió tonna termésbõl nagyjából 1,5 millió tonna volt erõsen határérték felett szennyezett. Ez a probléma az állattenyésztésre is igen komoly hatást gyakorolt. A gazdáknak azt kellene elfogadniuk, hogy mivel a csapadékos idõjárás nagyon jelentõs kockázatot jelent a fuzárium járványok kialakulásában, illetve az idõjárást nem tudjuk befolyásolni ezért rezisztensebb vagy igen jó ellenállóságú fajtákat kellene választaniuk. A csapadékos és meleg idõjárás nem csak olyan szempontból veszélyes, hogy elõsegíti a betegség terjedését, hanem megakadályozza, illetve megnehezíti a növényvédelmet is, ahogy ez 2019-ben is történt. Nagyon fontos a preventív, megelõzõ vegyszeres védekezés.

– Beszéltünk idáig a rezisztens búzafajták vetésének elõnyeirõl a megfelelõ vetésforgóról, illetve a növényvédelmi technikáról, mellyel csökkenteni lehet a fertõzöttséget. Milyen problémák merülhetnek fel a tárolás során?

– A tárolásnál is a megelõzésre kell koncentrálnunk, de fontos megállapítanunk, hogy a terménytárolókba beszállított gabona egyetlen esetben sem steril. A szemeknek a felszínén nagyon sok gomba lehet, de ezek nincsenek biológiai kapcsolatban az adott szemmel, csak a helytelen raktározási körülmények következtében jöhet létre a biológiai kapcsolat. A korszerû tárolásnak nagyon fontos jelentõsége van abban, hogy ez a biológiai folyamat ne aktiválódjon. A nagyon fertõzött tételeket azonnal fel kell használni, ha lehet, ezek hosszabb tárolásra nem alkalmasak. Erre csak azokat érdemes használni, amelyek toxintartalma határérték alatt van. Ehhez minden pótkocsi toxintartalmát mérni kell. Betárolás elõtt a felületi sterilizálás alkalmazása növeli a tárolhatóságot. A tartós minõséget a hûtött tárolás is biztosíthatja. Igen fontos a tárolt gabona megfelelõ páratartalom, széndioxid és hõérzékelõ szenzorokkal való ellátása, valamint olyan manipulációs képesség, hogy az adott ponton azonnal be lehessen avatkozni, és ne akkor vegyék észre a bajt, ha már kizöldült a garmada. Adott kezelés csökkentheti a toxintartalmat. Azt azonban meg kell említenünk, hogy csak abban az esetben van esélyünk a toxintartalom csökkentésére, ha ez a fertõzés túlnyomórészt felületi jellegû, ha a szemek mélységében fertõzõdtek, akkor ez már nem mûködik.

– Az állattenyésztésben eltérnek a toxinhatárétékek a humán fogyasztásban engedélyezetthez képest?

– Igen, teljesen eltérõek az állattenyésztés esetében sokkal lazábbak a határok. Ennek egyik oka részben az állatfajok eltérõ toxinérzékenysége, ami toxinonként is különbözhet, másrészt van olyan állatfaj, mint a felnõtt sertés 0.9 mg/kg deoxinivalenolra (DON) tartalmával szemben 10-15 mg/kg-t is elbírhat. Másrészt az állattenyésztés kevesebb figyelmet kap, így olyan takarmányt is velük etetnek fel, amit a bekövetkezett károk miatt nem lenne szabad megengedni. E toxinra az ember igen érzékeny, ezért az