Hírek

Nagy István: a cél a felelős vízgazdálkodás

Megjelent a vízgazdálkodásról szóló törvény módosítása, amely egyrészt megoldást nyújt az engedély nélkül kialakított mezőgazdasági öntözést szolgáló kutak helyzetének rendezésére, másrészt egyszerűsíti az ilyen kutak nyilvántartásba vételét és vízjogi engedélyezését – jelentette ki Nagy István, agrárminiszter.

Az Agrárminisztérium célja a felelős vízgazdálkodás, valamint az öntözéses gazdálkodás minél szélesebb körben történő alkalmazásának elterjesztése annak érdekében, hogy a magyar gazdálkodók rugalmasan tudjanak alkalmazkodni az elégtelen csapadékmennyiség okozta kihívásokhoz, és javítani tudják mezőgazdasági termelésük hatékonyságát. Ezért 2019-ben kidolgoztuk az öntözésfejlesztésről szóló törvényt, 2020-ban pedig a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendeletet, amelyekkel első lépésként a felszíni vízből történő öntözés elősegítésének jogszabályi alapjait teremtettük meg – írja közleményében az agrártárca.

Vannak azonban területek, ahol felszíni vízkészlet nem, vagy csak nagyon nagy költség árán elérhető és használható fel, ezeken a területeken csak felszín alatti vízből lehet öntözni.

Fotó: kite.hu

Nagy István szerint az engedély nélkül létesülő és üzemelő mezőgazdasági célú kutak nagy száma a szabályozásból adódó kötelezettség, és az ahhoz szükséges dokumentumok, valamint az igazgatási és szolgáltatási díjak magas költségére vezethető vissza, amelyek miatt a termelők jelentős része nem folytatja le az engedélyezési eljárást. A becslések alapján hazánkban tízezer és százezer közé tehető az ilyen engedély nélkül üzemelő öntöző kutak száma, amelyek a felszín alatti vízkészletek védelmének szempontjából is kockázatot jelenthetnek. A törvénymódosítás célja, hogy megoldódjon az az évek óta súlyosbodó probléma, amit az engedély nélkül kialakított kutak jelentenek a mezőgazdaságnak és a környezetnek.

A 2021. január 1-én hatályba lépő jogszabály alapján az Agrárminisztérium kútamnesztiát hirdet a korábban engedély nélkül létesített, az első vízzáró réteget el nem érő mezőgazdasági öntözési célú kutakra, ezen létesítmények bejelentése a Nemzeti Földügyi Központhoz 2023. december 31-ig szankciómentes lesz.

 A törvénymódosítás emellett lényeges egyszerűsítést hajt végre a mezőgazdasági öntözési célú kutak nyilvántartásba vétele és a vízjogi engedélyezése tekintetében azzal, hogy a jövőben a bonyolult engedélyeztetési eljárás helyett, egy egyszerűsített adatlapon történő bejelentés-kötelessé válik, ha a vízkivétel kizárólag talajvízből történik. A magyar gazdák számára ez az érdemi egyszerűsítés költséget, időt és adminisztrációs terhet is csökkent. Az egyéb, mélyebb kutak létesítése és üzemeltetése azonban továbbra is vízjogi engedélyhez kötött marad.

Nagy István jelezte, hogy az Agrárminisztériumhoz tartozó Nemzeti Földügyi Központ a kutak pontos számának ismeretében és a felhasznált vízmennyiség mérésével egy olyan országos monitoring rendszert tud majd létrehozni, amely valós képet ad majd a hazai felszín alatti vízkészletek igénybevételéről, ezzel is hozzájárulva a még felelősségteljesebb hazai vízgazdálkodáshoz.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom

Támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés