Hírek

Mielőbb el kell fogadni a KAP átmeneti rendeleteit

A gazdáknak a jelenlegi közös agrárpolitika (KAP) ez év végi kifutása után is meg kell kapniuk az őket megillető támogatásokat – mondta a magyar delegációt vezető Nagy István agrárminiszter a Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2020. január 27-i brüsszeli ülését követően az Agrárminisztérium (AM) hétfői közleménye szerint.

Egyetértettek az uniós agrárminiszterek abban, hogy a 2021. január 1-jével kezdődő átmeneti időszakban is biztosítani kell a kifizetéseket, ezért minél előbb el kell fogadni az ennek jogalapját megteremtő KAP átmeneti rendeletet – hangsúlyozta a magyar tárcavezető – írja a hirado.hu.

fotó: pixabay.com

Magyar szempontból fontos alapelv lesz a most kezdődő tárgyalások során, hogy az új KAP elfogadásáig terjedő átmeneti időszakban már az új költségvetés terhére, de még a jelenleg hatályos szabályok szerint történjenek a kifizetések.

„A visegrádi négyekkel együttműködésben mindent megteszünk majd a következő hónapok tárgyalásai során azért, hogy az érzékeny mezőgazdasági ágazatokban tevékenykedő közép-kelet-európai gazdák számára kiemelten fontos átmeneti nemzeti támogatások is megmaradjanak az átmeneti időszakban” – emelte ki Nagy István a szaktárca közleménye szerint.

Az átmeneti rendelet elfogadására az új KAP reform tárgyalások elhúzódása miatt van szükség azért, hogy 2021. január 1. után is biztosítottak legyenek az agrártámogatások. Az EU elnökségét ellátó Horvátország célja, hogy legkésőbb június végéig elfogadásra kerüljön a KAP átmeneti rendelet.

agrotrend.hu / hirado.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés