Hírek

Még egy hétig látható a Magyarország 365 fotókiállítás

Április 10-ig látható a pesti Duna-korzón a Magyarország 365 fotókiállítás, amely a pályázat eddigi négy évének legjobb 200 alkotását mutatja be.

A négy éve futó Magyarország 365 fotópályázatra eddig több mint 120 ezer alkotás érkezett profi és amatőr fotósoktól – idézte fel a szabadtéri tárlat hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Kaiser Ottó fotográfus, a fotópályázat zsűrijének elnöke, a kiállítás kurátora.


Kaiser Ottó fotográfus, a fotópályázat zsűrijének elnöke, a kiállítás kurátora (k), valamint Keleti Éva, Potyó Imre (b), Rizsavi Tamás (b2) és Haris László (j2) fotográfusok. Fotó: MTI / Soós Lajos

Mint hozzátette, a mostani válogatást a március 15-i ünnepi programok sorában mutatták be a Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen. Amikor megnyílt a kiállítás, abban reménykedtek, hogy befogadja a város; az eddigi több 10 ezer látogató azt bizonyítja, hogy ez így történt – jegyezte meg.

Kaiser Ottó elmondása szerint a mostani válogatásban 200 felvétel kapott helyet. A Vigadó előtti park köralakú kerítésén életképek, a sport világából származó, valamint színházi, táncos képek, portrék és társadalmi eseményeket bemutató felvételek láthatók, 70×100 cm-es méretben.

A Duna-partra és a szállodai sorra 70 duplaoldalas, 100×150 cm-es, átvilágítható installációt helyeztek ki, ezeken 130 kép látható, főként a természet, táj kategóriákból.

A sajtótájékoztatón a zsűri további tagjai is méltatták a kiállítást. Keleti Éva fotográfus azt hangsúlyozta, hogy a pályázatok eddigi, hatalmas anyagából a legjobb képeket válogatták ki, amelyek megmutatják Magyarország valódi arcát.

Ezek a képek a hideg időben is egy kis melegséget sugároznak – fűzte hozzá.

Haris László fotográfus felidézte, hogy már az anyag zsűrizése is nagy élményt jelentett számára. A pályázat legfontosabb tanulsága, hogy ez az ország szerethető – emelte ki.

Potyó Imre fotográfus elmondása szerint a kiállítás megismerteti a nézőkkel Magyarország természeti szépségeit, építészetét és történeteit. Remélhetőleg a közönség tagjai közül is sokan kedvet kapnak ahhoz, hogy fényképezőgépet vegyenek a kezükbe – tette hozzá.

Rizsavi Tamás fotográfus felidézte, hogy először pályázóként ismerte meg a kezdeményezést, majd a Magyarország 365 zsűrijébe is meghívást kapott. Mint hangsúlyozta: a mostani kiállítás "Magyarország legeslegjobb helyére" került.

Az MTI kérdésére a szervezők elmondták, hogy terveik szerint a 200 darabos válogatást további helyszíneken is bemutatják majd.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés