Hírek

Magyarország elkötelezett a hazai és globális az élelmezésbiztonság mellett

A koronavírus-világjárvány, az ukrajnai háború, az éghajlatváltozás, a brüsszeli szankciók, a magas energiaköltségek és az infláció súlyos akadályokat gördítenek az élelmiszer elérhetősége elé, különösen a fejlődő országokban – hangsúlyozta Ökrös Oszkár nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, az OECD fejlesztési igazgatójával, Pilar Garidóval folytatott egyeztetésén.

A helyettes államtitkár kifejtette, a magyar Agrárminisztérium globális szinten is számos bilaterális és multilaterális programon keresztül járul hozzá a globális élelmezésbiztonság javításához. A minisztérium fejlesztési tevékenységeinek középpontjában továbbra is a helyben maradás elősegítése áll, mindenekelőtt a kistermelők oktatása, a kisgazdaságok fejlesztése, a biodiverzitás megőrzése és a magyar mezőgazdasági szaktudás megosztása révén.


Fotó: Agrárminisztérium

Az agrártárca jövőbeni nemzetközi fejlesztési célkitűzései között szerepel a multilaterális keretek közt megvalósuló projektek számának növelése az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetével (FAO), a Világélelmezési Programmal (WFP) és a Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alappal (IFAD).

A tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy jelenleg az ukrajnai orosz invázió élelmezésbiztonságra gyakorolt hatásainak mérséklése a legsürgetőbb kihívás. Ökrös Oszkár kiemelte, Magyarország aktívan segíti az Európai Bizottság által az ukrán mezőgazdasági áruk kivitelének felgyorsítására létrehozott szolidaritási folyosók működését. A szolidaritási folyosók szerepét továbbra is fontosnak tartjuk, ugyanakkor figyelemmel kell lenni a kezdeményezés eredeti céljára, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek a hagyományos célországokba úgy jussanak el, hogy ne okozzanak piaci zavarokat az EU tagországokban – hívta fel a figyelmet a helyettes államtitkár.       

A találkozó a Magyarország OECD Fejlesztéstámogatási Bizottsága (DAC) szervezésében megvalósuló szakértői felülvizsgálat eredményeit bemutató rendezvény margóján zajlott. Hazánk OECD DAC tagsági kötelezettségéből fakadóan 2022-ben került sor a szakértői felülvizsgálatra, amelynek keretében a felülvizsgálati csoport Magyarországra látogatott és konzultációt folytatott a fejlesztéspolitika kialakításában és végrehajtásában résztvevő releváns kormányzati szereplőkkel, kulcspartnerekkel, valamint a releváns civil szféra képviselőivel.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés