Hírek

Jól halad az ország erdősítése

Ütemterv szerint halad az ország erdősítése, a 2030-ra kitűzött 27 százalékos erdősültség teljesülni fog – jelentette ki az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára csütörtökön, a Fejér vármegyei Martonvásáron.

Dr. Nobilis Márton a térség országgyűlési képviselőjével gömbszivar fát ültetett el a Településfásítási Program tavaszi faültetésén a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központ előtt.
Az államtitkár ezt követően úgy fogalmazott: "a fa otthon dísz, az erdőben árnyék és az élővilágnak élettér", ezért is kiemelten fontos az erdősült területek arányának növelése, amely 46 ezer hektárral nőtt az elmúlt két évben.

Fotó: kormany.hu    

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a településfásítás is ezeket a célokat szolgálja, mindamellett környezetvédelmi és klímavédelmi szempontokat is szolgál. Dr. Nobilis Márton a programmal kapcsolatban ismertette: az elmúlt két évben 36 ezer fát ültettek el belterületen, amelyre a kormány a Vidékfejlesztési Programban 1,5 milliárd forintot biztosított. Jelezte, hogy idén a 10 ezer fő alatti településeken 10 ezer fát fognak elültetni. Tessely Zoltán (Fidesz) országgyűlési képviselő hozzátette: a tavasszal kétezret, ősszel további nyolcezer fát fognak elültetni a pályázaton nyertes településeken. Tájékoztatása szerint összesen 13 féle fafajta közül lehetett választani, Martonvásáron kőris, hárs és gömbszivar fajtákat ültettek. A 10-14 centiméter körátmérőjű facsemeték magassága 2-5 méter. Megemlítette, hogy a város több helyszínén, a temető, a sporttelep és az iskola környékén 21 fát ültetnek, amelyhez Nobilis Márton további három fával járult hozzá.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés