Hírek

Huszonhét csapat mérkőzött meg a Kárpát-medencei Hungarikum vetélkedő döntőjében

A Hungarikumok Gyűjteményében és a Magyar Értéktárban szereplő nemzeti értékek megismerése állt a Balatongyöröki Ifjúsági Táborban megrendezett verseny középpontjában. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság minden évben pályázatot ír ki nemzeti értékeink megismertetésének és népszerűsítésének érdekében vetélkedők megszervezésére.

A hungarikumok a magyarság legszebb arcát mutatják meg – jelentette ki beszédében V. Németh Zsolt, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos a balatongyöröki programon. A hagyomány csak élő lehet, és csak akkor működik igazán jól mindez, ha „frissen” tartjuk őket – tette hozzá.


Fotó: AM / Vermes Tibor

Nem verseny, hanem kaland – mondta beszédében Andréka Tamás, az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára. Az államtitkár megköszönte, hogy a jelenlévő diákok „munkatársakként” segítik az értékmegőrző munkát és azt kérte tőlük, hogy a vetélkedő után is őrizzék meg nyitottságukat és a lelkesedésüket.

A versenyben a magyarországi (vár)megyék és a külhoni nemzetrész értéktárak általános és középiskolás diákok vettek részt. Ennek a többkörös, Kárpát-medencei szintű vetélkedőnek a döntőjére került sor, ahol a legjobb eredményt elért csapatok mérték össze tudásukat. A vetélkedőn 16 általános iskolás, 11 középiskolás csapat vett részt. A diákok összetett elméleti és ügyességi feladatok megoldásában mérték össze erejüket.


Fotó: AM / Vermes Tibor

A megmérettetésen a diákok kipróbálhatták az íjászatot, találkozhattak a Teqball mint sport labdajáték kihívásaival. Megismerkedhettek a kalocsai hímzéssel és pingálással, a höveji csipke készítésével, valamint a busómaszk-faragással. Lehetőség nyílt a kürtőskalács-készítés elsajátítására, sőt hungarikum kóstoló is a versenyfeladatok között szerepelt, ahol pozsonyi kiflit, PICK téliszalámit, akácmézet lehetett kóstolni. Mindezek mellett a kilenc magyar kutyafaja egyedeivel is találkozhattak a versenyzők.


Fotó: AM / Vermes Tibor

Az általános iskolások közül első a Vas vármegyei „Kurucok gyöngyei”, a második a délvidéki „Tiszamenti lányok”, a harmadik pedig a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei kungariKUNOK” csapat lett.

A középiskolások között az első helyen Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei „TELEKI” csapat végzett, második a Hajdú-Bihar vármegyei „Magyar Árgus” formáció lett, a harmadik helyet pedig a Komárom-Esztergom vármegyei „Örök Értékőrzők” szerezték meg.­

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés