Hírek

Fejlesztik az agrárképzést Baranya megyében

Az agráriummal kapcsolatos képzések fejlesztését szolgáló együttműködési megállapodást kötött a Baranya Megyei Önkormányzat, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

A helyhatóság közleményében a szerződéssel kapcsolatban ismertették: a megállapodás értelmében a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara a jövőben a hagyományos oktatási programok mellett pécsi központtal, vajszlói kutatóbázissal végzi a települési és térségi felnőtt- és átképzési projektek szakmai koordinációját – írta meg a Magyar Nemzet.

A közleményben Szécsi Gábort, a kar dékánját idézve azt írták, az együttműködéssel nagyobb lehetőség nyílik a helyi gazdasági szereplők igényeire hangolt, piacképes képzések folytatására, valamint az átfogó vidékfejlesztés, a kultúrtáj-gazdálkodás hosszú távú tervezésére és működtetésére, emellett közös marketingstratégiát is kialakítanak a résztvevők.

Fotó: pixabay.com

A NAK képviseletében Rittlinger József, a szervezet megyei elnöke úgy vélekedett a közleményben, hogy a kar által felvállalt és koordinált agrárképzések a jövőben a kamara és a megyei önkormányzat céljaival összhangban segíthetik Baranya és a régió gazdasági, társadalmi fejlődését, a helyben elérhető agrár-felsőoktatási kínálat megteremtését, a szakemberszükséglet biztosítását és a fiatalok helyben tartását.

őri László (Fidesz-KDNP), a megyei önkormányzat elnöke célként fogalmazta meg, hogy a mezőgazdasági hagyományokra építve, az egyetemi tudásbázisra támaszkodva, a megnyíló területfejlesztési forrásokat felhasználva új lendületet adjanak a helyi gazdaság számára. Úgy vélekedett, az egyik kitörési pont az agrárium fejlesztése, amely – megfelelő képzéssel együtt – a fiataloknak is stabil életpályát kínál Baranyában.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

 

Tovább olvasom

Támogatók

 
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés