Ezért ne karcolj az élő fába

A magyarázat nagyon egyszerű: a kéreg a fa „bőre”, funkciója ugyanaz, mint az embereknél vagy az állatoknál – írja a Turista Magazin. Megvédi a fát az időjárás szélsőségeitől, a kórokozóktól, a rovaroktól, illetve más betolakodóktól. Bár nekünk sem okoz gondot egy gyenge felületi horzsolás, a fák esetében is az a helyzet, hogy minél kiterjedtebb és mélyebb a karcolás, annál nagyobb lehet a probléma. Ha a seb a kéregnél mélyebb, drasztikusan megnő a gombafertőzés esélye, a fa legyengülhet és idő előtt elkorhadhat.

Gyakran látni, hogy a fa igyekszik sebszövettel lezárni a sérüléseket. Ez arra utal, hogy a vésés már élő szövetet is érintett, hiszen a kéreg elhalt része önmagában nem mutat ilyen reakciót – tudjuk meg dr. Csóka Györgytől, az Erdészeti Tudományos Intézet tudományos osztályvezetőjétől.

Fotó: Turista Magazin

Egyértelmű, hogy élő fába karcolni nem egy támogatandó cselekedet, konkrét jogi szabályozás viszont jelenleg nem vonatkozik rá. „Ez egy kicsit olyan dolog, mint a graffitik. A »művész« kiéli alkotói vágyát, de nincs tekintettel arra, hogy kinekmilyen károkat okoz. Úgy gondolom, az önkifejezésnek ennél szebb módjai is léteznek” – fejti ki a véleményét dr. Csóka György.

Alapvető vágyunk, hogy nyomot hagyjunk

Ugyan hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az elkövetők bizonyára primitív, műveletlen emberek, esetleg lázadó kamaszok, de az igazság az, hogy ez nem feltétlenül van így. Számos más motiváció is szerepet játszhat ilyenkor – mondja dr. Dúll Andrea környezetpszichológus.

Az emberben alapesetben sokszor felébred a vágy, hogy belerondítson a szépbe, kellemesbe. Elég csak arra gondolni, hogy ki ne kapargatta volna le már sörösüveg címkéjét vagy esetleg a tapéta szélét. Az is szervesen a természetünkhöz tartozik, hogy szeretünk nyomot hagyni. Mindezt figyelembe véve azért le kell szögeznünk: az ember többek között azért is ember, mert ezeket a késztetéseket legyőzi.

Visszatartó erő lehet, ha a hely, ahol járunk, tartozik valakihez, és ennek látható nyomai vannak a közelben, például egy ház, de ha a terület „senkié”, akkor könnyebben kísértésbe esünk. Amikor tüzet rakunk az erdőben, és nem oltjuk el megfelelően, vagy szemetet hagyunk magunk után, az nem írható egyértelműen a lustaság számlájára. Hogy ezekre nem figyelünk, abból is adódik, hogy az adott hely nem tartozik hozzánk. Amíg ott vagyunk, azt érezzük, az erdő mindenkié, így a miénk is, tehát arra az időre „kisajátítjuk”, tüzet gyújtunk, szalonnát sütünk, aztán már megint nem a miénk, amikor hazafelé vesszük az irányt.

Fotó: Turista Magazin

Általánosságban elmondható, hogy a természetet gyönyörködtetőnek találjuk, szívesen tartózkodunk benne, használjuk az előnyeit, élvezzük, szeretjük – de nem védjük igazán. Ezt a viselkedésformát, amit szaknyelven paradox természetattitűdnek neveznek, gyakran a nyugati emberrel társítják – avat be a szakember. A kutatók sokat foglalkoztak a kérdéssel, hogy ezen a téren a keleti és a nyugati kultúra között mi a különbség, illetve az mire vezethető vissza. Bár számos ellenpéldát lehet hozni, a keleti emberek világlátása és hozzáállása eredendően mégis más. ők úgy tartják, az egyén a természet része, nem óhajtja uralni azt.

Nem lehet teljesen kiküszöbölni a problémát

A legjobb megoldás nyilván a károsítás, rombolás megelőzése lenn, aminek az egyik kulcsfontosságú eleme a nevelés. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy ha már eddig is unalomig ismételgettük a természet védelmére intő frázisokat, miért nem értünk el velük kézzel fogható eredményeket? Dr. Dúll Andrea szerencsésnek tartaná, ha az oktatást is jobban áthatná ez a fajta szemlélet, például beiktatnák a kötelező erkölcstanba, így hosszú távon lehetséges, hogy csökkenne a hasonló esetek előfordulásának gyakorisága. Ám a problémát teljesen kiküszöbölni valószínűleg lehetetlen – összegzi a környezetpszichológus. Mindig lesznek emberek, akik rombolni fognak, hiszen az emberi természet motívuma a nyomhagyás.

agrotrend.hu / Turista Magazin