Hírek

Eldőlt, milyen nevet kap a nemrég született kis tapír

Alig több mint egy hét alatt majdnem harmincezer voks érkezett a kis tapír nevére meghirdetett szavazáson. A befutó – a szavazatok több mint kétharmadával – a Rezső lett, így a jövevényt ezen a néven jegyzik be a törzskönyvbe.

Június 28-án hím tapír született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Bár egyelőre még nem nagyon merészkedik elő, múlt héten már egy kisfilmet is közzétettek róla, illetve az állatkert vezetői szavazást hirdettek annak eldöntésére, mi legyen a kicsi neve. Három nevet bocsátottak szavazásra, a Hektort, a Hernandezt és a Rezsőt – írta a hirado.hu.

Alig több, mint egy hét alatt közel harmincezer voks érkezett: a legtöbben a Rezső névre voksoltak, egészen pontosan a szavazók 68,7 százaléka. Így a legifjabb tapír, Suki és Géza „kisfia” a Rezső nevet kapja – olvasható a Fővárosi Állat- és Növénykert honlapján.

Máskor is gyakori, hogy a különösen nagy népszerűségnek örvendő állatoknál az utódok nevét a nagyközönség bevonásával, szavazással választják ki. Így tettek Rezső nővére, a tavaly született Hada esetében is, sőt, ha csak az elmúlt egy évet nézzük, szavazáson dőlt el például a két orangután bébiaz egyik óriásvidra kölyök, sőt még a nemrég született kiselefánt neve is.

agrotrend.hu / hirado.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés