Hírek

Egyre inkább elterjed a mezőgazdaságban a robotika

Az adatalapú digitális technológiák alkalmazása és a technológiai eszközök széles körű használata lehetőséget biztosít a robotikának és a mesterséges intelligencia mezőgazdasági hasznosításának. A koronavírus-járvány ráadásul még inkább ebbe az irányba terelte a fejlődést.

Bár a digitális fejlesztések más ágazatokkal összevetve eddig lassabb ütemben haladtak az agráriumban, az Agrárgazdasági Kamara augusztusi elemzése szerint a vírusjárvány következtében most új lendületet vehetnek és felgyorsulhatnak a jövőben. Hazánkban már jelen van az adatalapú technológiák használata, az úgynevezett „mezőgazdaság 4.0", amelyben kiemelt szerepet kap az adatokból kapott információk beépítése a termelési folyamatokba" – mondta Tresó István, a K&H Bank Agrárfejlesztési főosztályának vezetője – írja az Origo.

Fotó: AFP

Hozzátette: „Lassan minden új forgalomba kerülő gép képes az adatgyűjtésre, és a már meglévő eszközök is átalakíthatóak ennek az igénynek megfelelően. Kihasználtságuk viszont egyelőre nem haladja meg a 25-30 százalékot, és a termelés során begyűjtött adatok kiértékelése sem működik még megfelelő szinten, így van még hova fejlődni".

A robotika jövőbeli súlyát jelzi, hogy a mezőgazdasági robotgyártó Naio Technologies szerint

A MEZőGAZDASÁGI ROBOTOK GLOBÁLIS PIACA 2025-RE ELÉRI A 25 MILLIÁRD DOLLÁRT (MINTEGY 7800 MILLIÁRD FORINTOT.

A robotok elsősorban a vetést, ültetést, öntözést segítik, de az állattenyésztésben is dolgoznak például fejőrobotok. Hazánkban még nem jellemző ezek elterjedése. Ám ez hamar megváltozhat: a Start it @K&H inkubátorprogramban részt vevő

BEDROCK.FARM NEVű STARTUP PÉLDÁUL OLYAN TECHNOLÓGIÁT DOLGOZOTT KI, AMELY EGY AUTOMATIZÁLT MEGOLDÁS RÉVÉN EGÉSZ ÉVBEN KÉPES NÖVÉNYEKET ELőÁLLÍTANI; A GRAIN MONITOR STARTUP OKOS GABONASZONDÁT FEJLESZTETT KI; AZ OKOSFARM NEVű HAZAI STARTUP CÉG PEDIG EGY SPECIÁLIS TÁVFELÜGYELETI RENDSZERT ALKOTOTT MEG.

Ahhoz, hogy a technológiákat hatékonyan használjuk, szükség van az idősebb generációk szakmai tapasztalatára, ahogy a fiatal szakemberek digitális képességeire is" – tette hozzá az agrárszakember.

agrotrend.hu / Origo / agroinform

 

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés