Hírek

Demonstráltak a német gazdák Berlinben

Múlt év november 26.-án a német rendőrség szerint, 15.000, a tüntetést szervezők szerint pedig 40.000 gazda és 8.600 traktor vonult fel több mint 10 km hosszan Berlinben, a Brandenburgi Kaputól indulva a város sugárútján.

A tüntetés mottója „A vidék szövetségeseket keres!” volt. A tüntetők által vitt táblákon olyanok voltak olvashatók, hogy „Ideológiával nem lehet jól lakni”, vagy „Gazdák nélkül nincs élelmiszer és nincs jövő” – írja a Profi Magazin.

A berlini lakosok is szolidaritásukat nyilvánították ki a tüntető gazdák mellett. A múlt év végi agrárdemonstráció az utóbbi évtizedek egyik legnagyobbika volt Németországban.

A gazdák a német Kormány mostani agrárpolitikája ellen tiltakoztak, amely nem kínál megfelelő perspektívát részükre és különösen a következő generációk számára.

Párbeszédet sürgetnek a Kormánnyal, mert úgy érzik, hogy átlépnek felettük és nem veszik figyelembe a véleményüket, közös érdekeken alapuló megoldásokat követelnek.

Tiltakozásukat fejezték ki a környezetvédelmi szigorításokkal és a N-direktívákkal ill. a trágyázással kapcsolatos bevezetésre tervezett rendeletek és törvények ellen, amelyek jelentősen gátolhatják a nagy volumenű minőségi élelmiszertermelést az országban.

A német mezőgazdasági miniszter asszony Julia Klöckner ígéretet tett a gazdáknak, hogy a vitás kérdéseket a jövőben tárgyalások útján rendezik. Ehhez életre hívják a „Nemzeti Dialóg Frumot”, amelyben a gazdák és a politikusok mellett a tudomány, a környezetvédelem és a média képviselői is helyet kapnak.

agrotrend.hu / Profi Magazin

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés