Hírek

Csippel jelölt óriáspontyokat telepítettek a Szelidi-tóba

Az idei első Szelidi-tavi horgászverseny előtt, múlt hónap végén összesen 380 kilogramm, darabonként 5-10 kilós, csippel megjelölt pontyot telepítettek hazánk ötödik legnagyobb tavába.

A dunapataji haltelepítés különlegessége, hogy a 80 hektár vízfelületű, 150–200 méter széles, átlagosan három-négy méter mély természetes tóba először kerültek olyan halak, amelyeket azonosításra alkalmas csippel, nyomkövetővel láttak el. A telepítéssel egy időben beszerzett csipolvasónak köszönhetően az egyes példányok jól nyomon követhetők lesznek a jövőben. Arra azért ügyelni kell a horgászoknak, hogy a kifogott öt kiló feletti pontyokat eddig is azonnal, a legkíméletesebb módon kellett visszaengedni a tóba, és ez a szabály idén sem változott.


5-10 kilós halakat telepítettek a tóba. Fotó: BAON / Zsiga Ferenc

Amint azt a telepítés helyszínén, a homokos strandnál megtudtuk, a nagy testű halak telepítése és csippel való jelölése a horgászversenyeket szervező Györgye László ötlete és kezdeményezése. A hatalmas pontyokat és a csipeket a horgászverseny bevételéből vásárolták. A mintegy négy mázsa összsúlyú, csippel azonosítható és követhető méretes példányok a helyi horgászati szabály szerint csak eszmei értéket képviselnek, viszont kifogásukkor kivételes horgászélményt nyújthatnak.

A csipolvasót a Dunapataji Horgász Egyesület vásárolta, Csókás András elnök magánemberként is támogatta a pontyok telepítését, csippelését, és a dokumentációt is ő végezte.

Györgye László elmondta: a most telepített óriás példányok minden bizonnyal a horgászversenyek eredményességének felső súlyhatárát is jelentősen kitolják, egy-egy hatalmas ponty partra emelése tovább öregbíti a Szelidi-tó sporthorgászati hírnevét.

A tóba április 16-ig telepített halak súlya eléri majd a 100 mázsát, tehát az idei horgászszezon a halak mennyiségét tekintve már a tavaszi hónapokban sikeres lehet. Az első nagy próbatétel április 23-án, vasárnap lesz, a Dunapataji Horgász Egyesület 8 órától 11.30-ig rendezi meg a hagyományos, a természet ébredéséhez kötött horgászversenyét.

agrotrend.hu / BAON, Zsiga Ferenc

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nyakas Farm
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés