Hírek

Burgonyákat teszteltek a Szupermentán

A Szupermenta csomagolt burgonya terméktesztjén már kiderült, hogy biztonságosak a kereskedelemben kapható krumplik. A Nébih szakemberei a teszt folytatásaként további vizsgálatokat végeztek. Utánajártak például, hogy hogyan változik a különböző körülmények között tárolt burgonyák cukortartalma és káros anyag mennyisége, valamint megvizsgálták azt is, hogy általánosságban van-e különbség a krumplik beltartalma között.

Szupermenta kiegészítő vizsgálatai során többek között kiderült, hogy a „tiszteletbeli burgonya” címmel elismert édesburgonya rászolgált a nevére, hiszen a kísérlet elején mért cukortartalma bőven meghaladta a klasszikus krumpliét: az első méréskor 5,35 g/100g volt. Ez az érték negyed évvel később szobahőmérsékleten történő tárolással 5 g/100g-ra csökkent, míg hűvös helyen eltéve 6,23 g/100g-ra nőtt.


A Nébih szakembereinek vizsgálatai arra is rávilágítottak, hogy zsír-, fehérje-, cukor- és keményítőtartalmukat tekintve a hagyományos burgonyák beltartalmi értékei között nincs jelentős különbség. Míg a klasszikus krumplikat és az édesburgonyát összehasonlítva megállapítható, hogy utóbbinak nemcsak a cukor, hanem a fehérjetartalma is magasabb.

A kísérlet részletes eredményei elérhetőek a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán: https://szupermenta.hu/ilyen-probakat-kellett-kiallniuk-a-burgonyaknak/

agrotrend.hu / Nébih

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés