Hírek

Bankszövetség: ez így nem lesz jó

Magasak a banki terhek, a kis- és közepes vállalkozásokra is kiterjesztett kamatstop tovább torzítja a piacot, a szerződéses viszonyokba való utólagos beavatkozás bizonytalanságot teremt, ez pedig már elérte a kritikus szintet – mondta az InfoRádiónak a Magyar Bankszövetség főtitkárhelyettese.

A bankok alapvető érdeke, hogy az ügyfeleik – legyenek magánszemélyek vagy vállalkozások – fizetőképessége fennmaradjon és teljesíteni tudják a szerződéses kötelezettségeiket és fejlődni tudjanak – mondta az InfoRádióban Sütő Ágnes.

A Magyar Bankszövetség főtitkárhelyettese szerint a bankok a válság során eddig is célzottan segítették a rászoruló ügyfeleket és továbbra is partnerek minden erre irányuló méltányos és arányos megoldás kialakításában. A gond az, hogy a bankok szerint a kamatstop jelenlegi formájában se nem arányos, se nem célirányos.

Fotó: Getty Images

A főtitkárhelyettes úgy érvelt, hogy a bankszektornak érdemi alaptevékenysége a gazdaság folyamatos hitelezésre, ezért a mostani válsághoz hasonló esetekben különösen fontos, hogy a szektor hitelezési képessége ne sérüljön.

A stabil jogszabályi feltételek mellett kiszámítható piaci viszonyok között működő bankrendszer az immunrendszerhez hasonlóan segíti megőrizni a gazdaság egészséges működését, de ez a képlet fordítva is igaz, a jogbizonytalanság torz piaci viszonyokat és szűkülő hitelezési képességeket eredményez, ami a bankrendszer gazdaságvédő és gazdaságerősítő képességét nagymértékben gyengíti – állapította meg az interjúban Sütő Ágnes.

Kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy "a banki terhek ilyen magas szintje és a szerződéses viszonyokba való utólagos beavatkozás okozta bizonytalanság mostanra elérte azt a kritikus szintet, aminek nem lehet más eredménye, mint a lakossági és vállalati hitelezési aktivitás jelentős visszaesése. Bíznak abban, hogy a magyar gazdaság teljesítőképessége erős lesz és "fennmarad". Azt azonban kiemelte, hogy "csak a célzott intézkedések jelentenek hatékony gazdaság támogatást, és az általános eszközök fokozatos kivezetése tudja elősegíteni a fogyasztók és a vállalatok alkalmazkodóképességét és a valódi piaci működést".

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szakmai partner
Nyakas Farm
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés