Hírek

Az aratás véget vethet a gabonapiaci zavaroknak

Az idei esztendő nem bővelkedik majd pályázatokban és beruházásokban, ezért ezeken a területeken kisebb szünet várható. Így 2023 ezekkel a tényekkel vonul be az agrárium történelmébe a többi nehézségeivel együtt. A Magyar Bankholding előrejelzése szerint jövőre várhatók csak olyan pályázati kiírások és különböző állami támogatások, amelyekkel képesek lesznek a gazdálkodók finanszírozni azokat a fejlesztéseiket, amelyek addigra már időszerűek lesznek.

Noha mindenki a mögöttünk hagyott év gondjairól beszél, de az elmúlt években szerencsére fejleszthettek a gazdálkodók, mert pályázati bőségben volt részük, most azonban halasztaniuk kell az erre az évre tervezett beruházásaikat.


Forrás: Növényvédőszer.hu

Hollósi Dávid, a Magyar Bankholding Agrár és Élelmiszeripari Üzletágának vezetője szerint többféle támogatott termék létezik a piacon: ezek közül a jelenleg is elérhető Agrár Széchenyi Programra hívja fel a figyelmet, azon belül is az aszálykár elleni védekezésre, amely öt százalékos kamattámogatással vehető igénybe. Hozzátette: a többezer kérelmet alapul véve óriási az igény a forgóeszköz finanszírozására, a Baross Gábor Hitelprogram többszáz milliárdos keretére az igény két hét alatt betelt, viszont a beruházási része ennek a hitelprogramnak még kihasználatlan.

– Ez jól mutatja azt, hogy mindenki a forgóeszköz hátterét szeretné megteremteni, hiszen az árak változásával komoly finanszírozási igény lépett fel. Emiatt a beruházási döntések és várakozások elhalasztódnak – összegezte az üzletág vezetője.

 Mind a termelők, mind a fogyasztók, mind pedig a banki szféra egyaránt gyorsan változó időszakot él át. Ami például korábban hosszabb évek alatt ment végbe, az most pillanatok alatt zajlik körülöttünk. Hollósi Dávid szerint erre legjobb példa a földgáz árának változása, amely december és február között óriásit zuhant a világpiacon – ennek köszönhetően jelentősen csökkent a nitrogén alapú műtrágya ára.

– Decemberben még azt mondtuk, hogy megfizethetetlen, de ma már örülünk a 200 000 forintos tonnánkénti árnak. Ezzel párhuzamosan a gabonafélék ára is visszaesett a tavaly őszi árhoz képest, s ezzel kezdetét vette a piacon egy bizonytalan időszak, ami miatt felmerül a kérdés: mit várhatunk az idei évtől? Tavaly ezermilliárd forint volt az aszálykár, idén a csapadékos időszakoknak köszönhetően erre nem kell számítani, viszont a magas inflációs és kamatkörnyezet tovább növeli a bizonytalanságot. Ezért gondolom azt, hogy az év hátralévő része nehéznek ígérkezik a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban is – tette hozzá Hollósi Dávid.  

 
Csökkenő vásárlóerő, kevesebb megrendelés

A Bankholding szakértőjét arról is kérdeztük, hogy fogyasztói oldalról milyen változások lehetnek azok után, hogy visszaesett a kiskereskedelmi forgalom. Az üzletág vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a két számjegyű piaci kamatok a hitelezést is visszavetik, s ez a fogyasztásra óriási negatív hatással van. ősz óta mérhető ez a vásárlói magatartás, ami előbb visszahat a kiskereskedelemre és az élelmiszeriparra, majd hónapok múlva a mezőgazdasági termelésre is, mivel elmaradoznak a korábbi nagy megrendelések. Ez érinti az állattenyésztést, azon belül a tejtermékek, a húsok, vagy a tojás árát, de amíg zsugorodó piaccal kell szembenéznie a gazdálkodóknak, addig a fogyasztó olcsóbban juthat hozzá ezekhez.

 
Komoly versenytárs marad az ukrán gabona

Mint közismert: megalapozott volt az 1,7 millió tonna gabona behozatala Ukrajnából a tavalyi aszály miatt. A 8 millió tonna kukorica helyett csak 2 millió termett, melyet pótolni kellett feldolgozóknak és értékesítőknek egyaránt.  Azok a gazdálkodók, akik ősszel betárolták a gabonájukat és a magas árak reményében nem értékesítettek, mind a mai napig ott van a raktárjukban a kukorica. Mivel világpiaci árakról beszélünk, ezért ez a hazai készlet az ukrán kukorica színvonalára árazódott át – komoly piaci zavarokat okozva ezzel. Szakértők szerint az aratás hozhat érdemi megoldást, amikor a régi készlet és a silány minőség is kikerülhet a körforgásból.

Hollósi Dávid azonban azt mondja, hogy ez a behozatal nem egyszeri eset: mostantól kezdve a hazai és az európai mezőgazdaságnak komoly versenytársa lesz az ukrán import. Nem véletlenül fogtak össze az uniós agrárminiszterek, hogy ezt a helyzetet rendezzék, mert ha nem születik megoldás, akkor a termelők versenyképessége veszélybe kerül. 

Szerzők: Növényvédőszer.hu – Kommunikáció / Talentis Agro – Kommunikáció

agrotrend.hu / Növényvédőszer.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés