Hírek

Agrárszakképző intézmények gazdálkodását kifogásolta az ÁSZ

A korábban ellenőrzött 22 agrárszakképző után újabb 10 iskolánál talált szabálytalanságokat az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

Az MTI-hez eljuttatott közleményében a csongrádi, a mátészalkai, a bajai, a csornai, a szécsényi, a budafoki, a törökszentmiklósi, a székesfehérvári, a tokaji és a győri agrárszakképző iskolákat nevesítik, amelyek 2016-2017-ben nem biztosították a közpénzfelhasználás szabályozottságát, illetve nem gazdálkodtak felelősen a közpénzekkel. A tíz jelentésben az ÁSZ összesen 95 javaslatot tett agrárszakképző intézmények vezetőinek a szabálytalanságok kijavítása érdekében.

fotó: wikipedia (illusztráció)

Az iskolák igazgatóinak a megállapítások és javaslatok alapján 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.

Az ÁSZ korábban már 22 agrárszakképző ellenőrzését fejezte be, és múlt héten sajtótájékoztatón ismertették, hogy hasonló hiányosságokat állapítottak meg, ezért egy intézménynél kezdeményezték az államháztartásból származó támogatás folyósításának felfüggesztését, és másik kettőnél  is kilátásba helyezték a költségvetési támogatás felfüggesztésének kezdeményezését.

Az ÁSZ akkori megállapításaira reagálva az Agrárminisztérium (AM) múlt pénteken közleményben jelentette be, hogy  mint az intézmények fenntartója felszólította az iskolákat a szabálytalanságok azonnali felszámolására. Ezzel egy időben megkezdte az intézményrendszer teljes átalakítását, miután elkészült az agrárszakképzési stratégia. A kialakítandó agrárszakképzési centrum a törvényes, átlátható működés érdekében egységesen felügyeli majd a gazdálkodást – közölte múlt héten az Agrárminisztérium.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nyakas Farm
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés