Hírek

A vadmadarak miatt jelent veszélyt a madárinfluenza

Az állategészségügyi szolgálat és a baromfitartók elővigyázatos és szabálykövető intézkedései ellenére, a vadmadarak tavaszi vándorlása jelentős veszélyt jelent a hazai baromfiállományra. Nem csak Európa más országaiban, hanem hazánkban is számos vadmadár tetemében kimutatható a madárinfluenza vírusa.

A környező országokból továbbra is nagy számban jelentenek mind baromfi megbetegedéseket, mind vadmadár eseteket – írta a Nébih.  Az utóbbi esetek száma hazánkban is számottevő, és az ország bármely területén előfordulhat. Ez azt mutatja, hogy a vírus a vadmadarakban széles körben jelen van, állandó kockázatot jelentve a baromfi állományainkra, hiszen a vadmadarak vándorlása folyamatos, a tavaszi vonulással még erőteljesebb.

A magas kockázatú területeken az országos főállatorvos  által elrendelt baromfik kötelező zártan tartása, valamint a járványvédelem minimum feltételeit meghatározó határozat jelenleg is hatályos. Ahol a kötelező zártan tartás nincs elrendelve, a baromfikat ott is zárt helyen kell etetni, itatni, valamint a takarmányt zárt helyen kell tárolni. Az alom tárolását lehetőleg fedett, zárt helyen vagy fóliával letakarva kell biztosítani. 

Az intézkedések célja a szárnyasok és vadon élő madarak közvetlen vagy közvetett úton történő találkozási lehetőségének csökkentése, lehetőség szerint teljes kizárása, minimalizálva a házi állomány megfertőződésének kockázatát.

A madárinfluenza betegséggel kapcsolatos további tudnivalókról a Nébih tematikus oldalán tájékozódhatnak az érintettek: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza 

agrotrend.hu / Nébih

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés