Hírek

A magyar bor és a turizmus elválaszthatatlan egymástól

A borágazatban világszerte erős a verseny, ezért is jelentős a szerepe annak a 12 millió euró értékű, ez évben megnyíló pályázati támogatásnak, amellyel az Agrárminisztérium segíteni kívánja a jó minőségű magyar borok értékesítését az európai uniós belpiacon és harmadik országokban is – jelentette ki a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a II. BorÉRT szakmai Konferencián.

Feldman Zsolt Budapesten, a Vajdahunyad várban rendezett szakmai fórumon úgy fogalmazott: a szőlőfajták számában, a borvidékek, a termőhelyek sajátosságában megmutatkozó csodálatos sokszínűség, amelyet mi itt a Kárpát-medencében magunkénak tudhatunk, egyszerre érték és kihívás, előfordul ugyanis, hogy időnként minőségi borainkból  olyan mennyiségű tételek szállítását kéri egy-egy vevő, amely meghaladja a lehetőségeinket – írja az Agrárminisztérium.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

Az államtitkár hangsúlyozta: a bor olyan termék, amelynek helyét egy telített és igényes piacon kell megtalálnunk, ehhez nyújt majd segítséget a pályázati úton elérhető 12 millió eurós borpromóciós támogatás.

A külpiacok mellett a helyi értékesítés szélesebb formáit is meg kell találni, ebben lehet segítségre a borturizmus, amely óriási lehetőségeket rejteget a hazai borászok számára.

Mint azt Feldman Zsolt hangsúlyozta, a turisztikai eszközök felhasználásával a sokféle bor lokális értékként, kisebb tételekben sokszor könnyebben értékesíthető. Ezért a borrégiók szerepének erősítését, a helyi termékek helyben történő eladását az agrártárca is támogatja, ezért is üdvözlendő a Balaton Régió kiemelt vendégként való megjelenése a BorÉRT konferencián – mondta az államtitkár.

agrotrend.hu / AM Sajtóioda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés