Hírek

A kongói és a mexikó vulkánkitörés mellett az olaszországi Etna is mozgásba lendült

Tegnap óta láva folyik le a kongói Nyamulagira nyugati oldalán a Virunga Nemzeti Parkban, a mexikói vulkán is beleerősített, több, mint 15 órája folyamatos a kitörés, Puebla és számos település szürkében a hulló vulkáni hamutól, és tegnap az Etna is kitört – tudtuk meg a Tűzhányó Blog-ról.

Vasárnap ismét paroxizmális, magasba tornyosuló lávakilövelléssel zajló kitörést produkált a szicíliai Etna vulkán. A Facebookon a Tűzhányó Blogon Harangi Szabolcs egyetemi tanár, az ELTE TTK Földrajz és Földtudományi Intézetének igazgatója hozzátette: ebből nem lehetett semmit látni a mindent elfedő felhőzet és a belőle hulló eső miatt.


Fotó : MTI/EPA/ANSA/Orietta Scardino

 


Fotó : MTI/EPA/ANSA/Orietta Scardino

 

Senki ne dőljön be a lávaszökőkutas képeknek a közösségi oldalakon, több esetben a 2021-es kitörés képei bukkantak fel ismét – figyelmeztet az Infostart szerkesztője.

A környező településeket is fekete lepel vonta be, helyenként több centiméteres lapillidarabok (a lapillik egy vulkáni kitörés során a kráterből kihányt apró, mogyoró- vagy diónagyságú kőzetdarabok) hulltak.

A Reuters azt írta, leállították a kelet-szicíliai Catania nemzetközi repülőterét, mert a vulkáni hamu belepte az aszfaltot, a kifutópályát is.

agrotrend.hu / Infostart / Tűzhányó Blog

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés