A hét témája: Nyitottan a világra

A céget 19 éve vezérigazgatóként irányító Kulik Zoltán szerint a munka és a magánélet egyensúlya a rendszer működésének kulcsa.

– Nem kimondottan agráros családban nevelkedett, mégis egész korán elhatározta, hogy állatok közelében szeretne dolgozni.

Édesanyám és édesapám is faluról származik, de a háborút követően Budapestre költöztek, tehát én egy budapesti, csepeli gyerek vagyok. 13-14 évesen ugrott be, hogy engem a vidék érdekel a legjobban, és állatorvos akarok lenni! Ez a 80-as évek legelején volt, szüleimmel gondos utánajárást követően a ceglédi állategészségügyi szakközépiskolát választottuk. Ez az iskola olyan előnyt és tudást adott számomra, amit az egyetemi tanulmányaim során és után is kamatoztatni tudtam. A szakma gyakorlati részét, legyen az körmölés, mesterséges megtermékenyítés vagy éppen az ellések levezetése, mind ekkor tanultam meg.

1988-ban felvételiztem Gödöllőre, de ekkor már inkább az állattenyésztés foglalkoztatott, azonban az egyetem előtt még ott volt a katonaság. Az én korosztályom volt az, akik elvtársként vonultunk be és úrként szereltünk le, hiszen akkor zajlott a rendszerváltás. 1989. augusztusában szereltem le és kezdtem az egyetemet. Nagyon jól éreztem magam, hiszen a szakmai háttér mögöttem volt, atletizáltam, sokszor futottam maratont, kosárlabdáztam.

– Az állattenyésztő mérnöki mellett szaktanári diplomát is szerzett. Hogy került képbe a tanítás?

Nagyon egyszerűen: imádtam csinálni! Azon is elgondolkodtam, hogy visszamegyek Ceglédre tanítani, bár abból nem biztos, hogy meg tudtam volna élni. De nem csak egy hóbort volt, a mai napig kifejezetten inspirál, ha a tanulókkal foglalkozhatok! Az oktatásnak egyébként is fontos szerepe van az életemben, a Kertészeti Egyetem kétéves képzését követően elvégeztem egy szakmenedzseri képzést is, pont, amikor vezérigazgató lettem a Vitafortnál.

– A család mit szólt ehhez a sokféle érdeklődéshez?

Habár hárman vagyunk testvérek, mégis egyedül maradtam itthon, amikor a családom a rendszerváltás idején kiköltözött Ausztráliába. Velük tarthattam volna, de úgy voltam a költözéssel, hogy előbb elvégzem az iskoláimat, és utána döntök, hogy követem őket vagy itthon próbálok boldogulni. Végül a negyedik évfolyam előtt 1 évre mégis passziváltattam magamat az egyetemen és kiköltöztem a családomhoz. A kint töltött év nagyon sokat számított a látóköröm alakulásában, főleg akkor, a 90-es évek elején volt ez nagy szó!

Viszont mikor ‘95-ben lediplomáztam, akkorra már a hazai állattenyésztés olyan mértékben összezsugorodott, hogy elbizonytalanodtam: nem éreztem igazán, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Az agráriumon végzetteket ebben az időben a biztosítók és a bankszektor is csábították, és mivel az ágazat a ‘90-es évek elején kimondottan negatív irányba haladt, sokan el is hagyták a szakmát. Ez akkor igencsak megnehezítette a pályakezdésemet, de szerencsémre az egyetem alatt elkezdtem foglalkozni a takarmányozással. Ma is kiváló kapcsolatot ápolok Mézes Miklós professzor úrral, a Szent István Egyetem Takarmányozástani Tanszékvezetőjével. ő javasolta, hogy próbáljam ki magam minőségellenőrként a Vitafortnál, ahol éppen felvétel volt.

– Pályakezdőként milyen benyomásai voltak a cégről?

A vezetés már akkor nagyon nyitott volt, és ezt a széles látókört jól mutatta az is, hogy habár minőségellenőrként kerültem ide, rögtön gyártmányfejlesztővé avanzsáltak. Az első munkanapomon ugyanis beszélgettem 2-3 kutatás-fejlesztésen dolgozó kollégával, és egyértelművé vált, hogy a fejlesztés jobban passzol hozzám. Nagyon élveztem a gyártmányfejlesztést. Aztán más irányt vett az életem, hiszen 1 évvel később, amikor elkezdtem itt dolgozni, ‘96-ban már a fejlesztési csoportot vittem. Aránylag gyorsan történt minden, ahogy mondani szokták, jókor voltam jó helyen.

Teljesen kívülállóként érkeztem a céghez, és rá 2 évre, tehát ‘97-ben kereskedelmi igazgatóként már a cég kereskedelmét irányítottam. Ez talán annak is köszönhető, hogy a szarvasmarha termékekben szinte a nulláról indulva nagyon komoly növekedést értünk el. Majd ‘99-ben történt egy tragédia, nagyon fiatalon, 49 évesen elhunyt a cég alapítója, Hencz Imre, akinek mindannyian nagyon sokat köszönhetünk a vállalatnál. Ekkor 4 éve voltam a cégnél, de a fiatalságom ellenére sikerült kivívni egy olyan szakmai elismerést, ami alapján engem választottak vezérigazgatónak. Ez gyakorlatilag 20 éve volt, az elmúlt esztendőkben pedig nagyon szép utat járt be ez a cég.

Soha nem fogom elfelejteni az elődömet, az ő előrelátása rengeteget segített nekem.

– Milyen érzés volt 29 évesen átvenni a céget és hirtelen sok ember munkájáért felelni?

Nagy kihívás volt, hogy a nagy agráros cégek vezetőivel elfogadtassam magam, sok csatát vívtam a koromból fakadóan is. Házon belül ez kevéssé volt jellemző, hiszen az itt töltött 4 év alatt az üzemek szintjén azért nagyon sok mindent láttam, érzékeltem.

Természetesen volt olyan, amiben kicsit másként gondolkodtam, mint az elődöm, de az irányok nagyon jól le voltak fektetve. Imre nagyon jó érzékkel nyúlt olyan exportpiacokhoz, amelyek ma is meghatározóak a Vitafort életében.

– Mennyire tartja magát csapatjátékosnak?

Nem az a vezető vagyok, aki szeretne mindent egyedül megmondani, sőt ma már sokkal kevesebb dologhoz értek mélységében, mint a pályám elején. Mikor idekerültem, az első 3-4 évben nagyon sikeres projekteket vittünk véghez, a szarvasmarha és a tejtermelés témaköreiben pedig a kutatószakma is elismert. Mára már az a feladatom, hogy olyan kollégákkal vegyem körbe magam, akik megfelelő tanácsokat adnak. Van egy 18-20 fős menedzsment, hosszú ideje ők segíti a munkámat, a fluktuáció pedig egyáltalán nem jellemző. Ez a cég nem egy multi, nem is szeretne az lenni, személyesen is megpróbálom kidomborítani a családi jelleget.

Nem teszem meg, de nyugodtan elmehetnék akár 2-3 hónap szabadságra is, hiszen mindenki tudja a dolgát, és ezt nagyon fontosnak tartom. Megfelelő kompetenciát adunk a kezükbe, ami döntési szabadsággal is jár – természetesen megfelelő kontroll pontok beiktatásával. Nem is működne másképp, hiszen nagyon nagy cégcsoport a miénk, a Vitaforton kívül számos cég tartozik hozzánk, közel 1000 embert foglalkoztatunk. A Vitafort pedig több, mint 2000 fajta végterméket állít elő.

– Még medvebeetető tápot is.

Azt is, mindenfélét. Német vadászoknak és Romániába jelenleg is gyártunk ilyen csemegét, de az Arab Emirátusokba, konkrétan versenytevetáphoz is gyártunk kiegészítőt. A Budapesti Állatkertnek is beszállítói vagyunk, tehát valóban sokféle-fajta végterméket állítunk elő.

Mindig igyekszünk kihasználni azt, hogy a dolgozói létszám közel 40 százalékát agrármérnökök, vegyészek, állatorvosok és kutatók teszik ki, de nagyon fontos az a mikrobiológiai, kémiai laboratórium, ami mögöttünk van.

Amellett, hogy komolyan ott vagyunk a takarmánypiacon, a magyar takarmánykeverőknek több mint 10 százalékát mi rekonstruáltuk, ami azért egy nagy szám. Nagyon fontosnak tartjuk a minőségügyi rendszerek kidolgozását és felépítését is, szerencsére az EU-s bizottságok nem csak azért vizsgálják nálunk a nyomonkövethetőség működését, mert Ferihegy közel van a dabasi központunkhoz, hanem tényleg tudunk nekik újdonságot mutatni.

– Jelenleg is sok fiatal szakember dolgozik a Vitafortnál. Mi a tapasztalat, a fiatalabb generáció érdeklődő?

Úgy gondolom, hogy a gyakorlati tapasztalatszerzésnek már az egyetem alatt kiemelt hangsúlyt kell kapnia, ezért is fordul meg nálunk évente 150-200 hallgató. őszinte leszek, nehéz kiválasztani azt a pár diákot, akikben hosszabb távon is látjuk a lehetőséget, de azért minden évben 2-4 pályakezdőt el tudunk indítani.

– Úgy kezdtük a beszélgetést, hogy 23 éve egy helyen dolgozik, 19 éve cégvezető és nem is tudja elképzelni, hogy ne itt fejezze majd be a szakmai pályafutását. Ennyi idő után milyen kihívásokkal találkozik?

Folyamatosan figyelni kell a motiváció meglétére, és természetesen van egy üzemi vakság, amit szintén igyekszem elkerülni. Mivel a Vitafort az első munkahelyem, sokat beszélgetek szintén cégvezető barátaimmal operatív dolgokról. A cégcsoportot tovább építjük, sok új helyzetre kell jól működő megoldást találnunk. Remek kihívást jelent egyébként, hogy ma már céges érdekeltségben van egy olyan telep, ami több mint 30 ezer hízót bocsát ki évente, és saját vágóhídja van, de kiemelhetnénk egy olyan, szintén hozzánk tartozó állattartó telepet, ami több mint 3 millió liter tejet termel évente.

Nagyjából 10 évvel ezelőtt, amikor éreztem, hogy szükség van új motivációkra, Ázsia felé nyitottunk, ami komoly erőpróbát jelent. Mivel szabadidőmben is szeretek utazni, ezért egyáltalán nem bánom, hogy sokat ülök repülőn. Óriási piacok vannak a Közel-Keleten, az amerikai kontinensen, Pakisztánban, ezért a megtett kilométerekben tényleg nincs hiány. Ha pedig éppen nem repülök, akkor autózom, évi 60-70 ezer kilométert simán megteszek.

– Dabason él a családjával?

Igen, itt. 4 gyermekem van, az ötödik kisbabánkat júliusra várjuk. A legnagyobb fiam tipikus művészember, az ELTE-re jár, szereti az irodalmat, az ókori görögök kultúrája és a vallások is érdeklik. A lányom most töltötte a 18-at, ő is inkább humán beállítottságú. A középső fiam nagyon jó a sportokban, a kosárlabda megszállottja, mellette nagyon jól tanul, de ő is inkább az irodalom és a nyelvek felé tendál. A nevelt fiam pedig még csak 6 éves.

– Komoly tervezést igényelhet, hogy a munka mellett a magánéletre is elég idő jusson.

Nagyon nyílt személyiségnek tartom magam, és ragaszkodom ahhoz, hogy a munka mellett hetente legalább kétszer, de inkább háromszor mozogjak. Játszom egy öregfiúk-bajnokságban, de a kosárlabda, a tenisz és a squash is remekül kikapcsol. A gyerekeimmel is a változatosságot szeretjük, pár hete a nagylányommal például elvégeztünk egy macaronkészítő tanfolyamot.

– Erre az egyensúlyra tudatosan figyelnie kell vagy természetesen jön?

A környezetemben sajnos több negatív tapasztalatot is láttam, sokan úgy gondolják, hogy a munka a legfontosabb, én viszont cégvezetőként mondom, hogy igenis meg kell találni az egyensúlyt a család, magánélet és a munka között. Ha elmulasztjuk, mikor a gyerek először ugrik fejest, vagy megtanul biciklizni, az az idő már soha nem fog visszajönni.

Amikor vezérigazgatónak választottak, jó pár kollégának el kellett magyaráznom, hogy nem fogunk tudni úgy együtt dolgozni, ha nem figyel a feltöltődésre és nem vigyáz az egészségére.

– Az exportpiacok jelentős szegmensét adják a Vitafort életének. Milyen irányokba terveznek még nyitni?

Számunkra továbbra is a magyar termelők a legfontosabbak, de amellett, hogy van egy 120 boltból álló bolthálózatunk, azt sem titkoljuk, hogy a nagyüzemek a mi legnagyobb partnereink. Mivel azonban a hazai és úgy általában véve az európai takarmánypiac sem mozdul, ezért valóban szignifikánsan növekszik a külföldi partnereink száma.

2012-ben 870 millió tonna volt a világ takarmánygyártása, míg 2017-ben 1 milliárd 70 millió, ami gyakorlatilag 200 millió tonnás növekedés 5 év alatt. Ez egy óriási nagyságrend.

Az Európai Unió 156-157 millió tonnát tud, Európában csak az orosz takarmánygyártás növekszik.

Egy cég növekedésének alapvető feltétele, hogy keresse a lehetőségeket, az utat. Most nyitottunk komolyabban Szlovákia és Csehország felé. Románia egy historikus piacunk, és amire nagyon büszkék vagyunk, illetve komoly referenciát is jelent, hogy itt a legnagyobb tejtermelő telepek Vitafort-takarmányozással működnek. Az elődöm már a ’90-es évek elején elkezdett nyitni Moldávia felé, és mára a 6 milliós ország egyik legnagyobb agrárexportőrei vagyunk. 1997 óta leányvállalatunk is van ott, nagyon-nagyon komoly a piaci részesedésünk a moldáv baromfi- és sertéspiacon. Sőt, még a Dnyeszter Menti Köztársaságban – ami aztán már tényleg állam az államban – is van egy keverőnk. Mi nem feltétlenül a nagy tételeket szeretnénk megfogni, sokkal inkább a különlegességeket és a réspiacokat kiszolgálni.

Annak is nagyon örülök, hogy 10 évvel ezelőtt elkezdtem Ázsiában nézelődni, a mai napig sok a magyar kötődés, hiszen a ’80-as évek közepén rengeteg laoszi tanult magyar egyetemeken.

– Visszatérünk az oktatáshoz: ha valami, ez egy óriási tőke.

Azért is támogatom nagyon akár a Stipendium Hungaricumot, mert azok, akik nálunk tanulnak 3-4-5 évig, biztosan soha nem fogják elfelejteni azt, hogy mi a magyar kultúra, az itt szerzett élményeik örökre megmaradnak. Az ázsiai nyitás eredménye most egy 20 milliárd forintos projektet irányító cégben testesül meg, ami óriási lehetőséget ad nekünk a környező országokban, Kambodzsában, Mianmarban. Ez tényleg a magyar tudástranszfer részét képezi, amiben a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központtal (NAIK) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih) további lehetőségeket látunk.

Emellett nagyon érdekes, hogy 2 éve a világ egyik legnagyobb brojler-előállítójának szállítunk Szaúd-Arábiába. A tavalyi évben 240 millió brojlert takarmányoztunk ott, ami a magyar nagyságrend mintegy hatszorosa.

– Hogy bírják ezt kapacitással?

Nagyon tömény, 0,1 százalékos premixet állítunk elő, amit ezerszeresen hígítanak fel, mire a kész tápba belekerül, tehát nagyon pontosan kell gyártani, és nagyon nagy minőségi követelményekkel. Szaúd-Arábia különleges hely, diktálnak, és csak az a jó, amit ők gondolnak, ha viszont megállapodtunk, az mindig nagyon korrekt. Másik példa: elkezdtünk nagyon komolyan Kolumbiában és Kubában dolgozni.

Ezek mind olyan feladatok, amelyekhez kell egy nagy történelmi háttér. A Vitafort most már csaknem 40 éve van a magyar piacon, nagy a rálátásunk, azt gondolom, és most már nem ijedünk meg attól, hogy 4-5-6-8 ezer kilométerre kell szakembereket kiküldenünk. Engem ez tesz boldoggá, és azért mondtam az elején, hogy ez az első munkahelyem és biztos vagyok benne, hogy az utolsó is. Lelkesít az, hogy cégünk biztos alapokon nyugszik, stabil piacvezető itthon. Szeretném megőrizni és bővíteni is ezt a státuszát.

– A fehérjestratégiához hogyan kapcsolódnak?

Fontosnak tartjuk, ezért is vettünk részt komolyan a program összeállításában. Megint onnan indulok ki, hogy az elmúlt 5 évben a világ takarmánygyártása 200 millió tonnával nőtt, ennek a nettó fehérjeigénye 35-40 millió tonna. Az Európai Unióban abszolút fehérjeprobléma és fehérjedeficit van. Emellett a Vitafort a GMO-mentes Magyarországért Egyesület alapítója.

És hadd említsem meg az állati fehérjék kérdését. Óriási pocsékolás, hogy az állati hullák ártalmatlanítása után nem tudjuk a húslisztet mire használni. Tehát ez egy fontos dolog, a stratégiában mi szakértőként maximálisan részt veszünk, külön stábunk foglalkozik vele.

– A szakmai és a személyes célok tekintetében mivel lenne elégedett 10 év múlva?

A cégnél szükség van az újabb generációk bevonására. Folyamatosan vesszük fel az új kollégákat, a 35-ös korosztályban már egész sokan vannak, de dolgoznak nálunk most is olyan 70 éves kollégák, akik őrült frissek és hatalmas munkabírással mutatnak példát. Nagyon elégedett lennék, ha – bár nincsenek rózsaszín felhők a fejemben – a magyarországi állatállományt sikerülne stabilizálni. Hiszek abban, hogy az a nagyüzemi struktúra, ami Magyarországon megvan, előnyt jelent az állattartó telepeknek. Azért a 350-360 tehén egy telepen nagyon jó. Amikor a franciák idejönnek, csak néznek, náluk átlagban 30-40-50 tehenet tartanak telepenként.

Azt gondolom, hogy mi stabilak vagyunk a magyar piacon, nagy növekedést itt nem lehet elérni, az a cél, hogy minél jövedelmezőbbek legyenek a partnereink.

Az exportpiacokon mások a lehetőségek: Ázsiában nagyon-nagyon komoly lépéseket látunk. Ahogy említettem, mi az arab piacon most már nemcsak megvetettük a lábunkat, sok millió dolláros exportlehetőségeink vannak, új piacokat nyitottunk Latin-Közép-Amerikában, Kuba most liberalizálódik, és a következő érdekesség az elkövetkező 1-2 évben Afrika, ami hatalmas gazdasági potenciállal bírhat.

Tehát én azt gondolom, hogy folyamatosan meg kell találnom a jó szakembereket és fejleszteni kell magunkat, nyitni a világra, nagyon-nagyon sok minden változik, ezt kell tudni lekövetni. Abszolút nem célom, hogy kétszer akkora árbevétele legyen a cégnek. A piaci részesedés fontos, de az árbevétel meg a mennyiség minket nem ilyen módon érdekel.

Az emberi léptékeket szerettem mindig, amikor lehet látni, tettenérhető, hogy honnan hova jutunk el.

Fontosnak tartom, hogy felkészültem fogadjuk a küszöbön lévő 4. ipari forradalmat, a digitalizált világ, okos technológiák, robottechnika vívmányait, mert a precíziós takarmányozás lesz az egyik kulcsa az ágazati jövedelmezőség növelésének.

Bár a világ páratlan fejlődés előtt áll igyekszünk lépést tartani, hogy lépéselőnyünket hosszú éveken át fenn tudjuk tartani.

Lehet, hogy 10 év múlva már talán kevesebbet kell dolgozni, s több idő jut a családra, mert a lehető legtöbb energiámat a gyerekeimre szeretném fordítani.

agrotrend.hu