Gazdálkodás

Szántóföld

Kedvezett az idő az atkáknak a kukoricásban – alig van mentes tábla

A változatos augusztusi időjárás nagy hatással volt a Jászkunság földjein növekvő haszonnövények állapotára. A növények fejlődését jelenleg néhány kártevő nehezíti. A gyapottokbagolylepke-fertőzés a kukoricásokat is elérte, már nem csak a napraforgót fertőzi. Gyakorlatilag nincs atka-mentes kukoricatábla.

Létrehozva:

|

A megyei napraforgó-állománynál az egyedek szinte mindenhol az érés, a pikkelylevelek sárgulásának állapotában voltak augusztus közepén. A kukorica már teljesen beért, a magról vetett hagymát pedig már épp betakarítják. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal adatai szerint a burgonya a gumófejlődés, a szántóföldi paradicsom pedig a bogyófejlődés szakaszánál tart.

A növények fejlődését azonban néhány kártevő nehezíti.

A gabonatarlók művelésével az időjárás miatt ugyanis elmaradtak a termelők. Így történhetett meg, hogy sok helyen nagy mennyiségű árvakelés mellett robbanásszerűvé vált a parlagfű növekedése. – Harminc–negyven centis parlagfű mezők alakultak ki helyenként. Ezeknek a területeknek a megművelése a legfőbb feladat jelenleg – hangsúlyozta Holló László, a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályának vezetőhelyettese.

A Jászsági részeken azt tapasztalták, hogy a nagy csapadék annyira feláztatta a gyökérzetet, hogy a napraforgótövek negyvenöt fokban megdőltek – főleg a táblák szélén. Szerencsére azonban teljesen kidőlt egyedeket alig láttak.

A gyapottok-bagolylepkelárva kártétele a napraforgóban az elmúlt évekhez képest jelentős, néhol tizenöt százalékos, sőt a Jászság egyes részeiről harmincszázalékos fertőzöttségről is beszámoltak.

A kukorica esetében is megvan a jellemző kártevő: az elmúlt hetek időjárása rendkívül kedvezett az atkáknak, gyakorlatilag nincs mentes tábla, a vetőmagtermesztésben természetesen már elkezdték az ellenük való védekezést. A gyapottokbagolylepke-fertőzés a kukoricásokat is elérte – a hatóság talált felerészt fertőzött táblákat is.

A megye almásaiban jelenleg a legnagyobb probléma a lisztharmat, Tiszaföldváron varosodnak leginkább a fák.

A cseresznye- és meggyfák esetében sajnos a levélbetegségek a levelek húsz–hetven százalékát fertőzi Nagykörű térségében – extrém esetben levélhullást okozva. Tiszafüreden, Tiszaszöllősön és Abádszalókon korántsem tapasztalni ekkora károsodást. Holló László adatai szerint az utóbbi időszak sok csapadéka és a védekezés elhanyagolása miatt alakult ki ez az állapot.

agrotrend.hu / szoljon.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook