Mi történik az aratás után?

Amikor a végeláthatatlan arany búzatáblákból a kombájnok pusztaságot csinálnak, azt hinnénk, megszűnik ott az élet. Pedig csak meg kell várnunk, amíg lemegy a nap.

Forrás: pixabay.com

A nagytáblás mezőgazdaság nem tett túl jót a biodiverzitásnak. Az addig kisparaszti, nadrágszíjparcellás mezőgazdaságot felváltották a termelőszövetkezetek hatalmas kultúrsivatagai. Azokon a területeken, ahol addig tíz-tizenötféle növényt termeltek, manapság monokultúra található, azaz egyetlen növény termesztése dívik. Ez meglátszik a mezei nyúl, a fácán és a fogoly állományán is, hogy csak a legismertebbeket említsük. Utóbbi igen jó indikátor, ugyanis míg száz éve hazánkban a fogoly vadászata nem számított kuriózumnak, ez ma csak ott lehetséges, ahol minimum ötszázat meghaladó nevelt egyed kibocsátása lehetséges.

A tarlón ugyanis nem sok minden él meg. Vagy mégis? Rögvest az aratás után színes forgatag alakul ki ezeken a mezőkön, ugyanis mivel a kombájnok és a traktorok ember alkotta gépek, természetesen képtelenek tökéletesen dolgozni. Szemveszteség mindig van, méghozzá a földre leszórva. Erre aztán a környék összes rágcsálója ráveti magát, amire megjelennek a ragadozók, főleg az az évi süldő rókák, sakálcsaládok és kisebb-nagyobb húsevők. Természetesen a vaddisznó is szívesen járja ilyenkor a terülj-terülj asztalkámat, így ha este egy tarlón egy erős fényű lámpával végigvilágítunk, könnyen meglepődhetünk.

Érezhet némi ellentmondást, aki eljutott idáig. Nem úgy volt, hogy nincs élet az új mezőgazdasági területeken? Hogyne lenne! Csak képzeljük el, hogy ezen emlős-, madár- és rovarfajoknak tíz-, meg százszorosa létezett régen, hiszen minél diverzebb a táplálékforrás, minél több a (vegetációs) víz, annál jobban burjánzik az élet is.

agrotrend.hu / Greendex / Bódi Ábel