A retek kiváló kiegészítője mind a reggelinek mind a vacsorának, de igen keveset tudunk róla. Pedig ez a jelentős vitamin forrásunk igen tekintélyes múlttal rendelkezik.
A kukorica és a napraforgó vetése a vége felé jár Békésben, leginkább csak egy-egy belvízérzékenyebb területen nem kerülhetett még földbe a mag. A búza mellett ezt...
Megkezdődött Magyarországon is a díjnyertes YOOM™ paradicsom termesztése és forgalmazása. A következő hónapokban mintegy 300 ezer csomag kerül a különleges termékből a fogyasztók asztalára.
Idén, kora tavasszal is a kormányhivatalokkal együttműködve vizsgálta a Nébih a dísznövény-szaporítóanyagok GMO-mentességét. Az ellenőrzés célnövénye a kisvirágú petúnia (Calibrachoa sp.) volt, melynek vizsgált tételei nyugat-európai...
Egyre népszerűbb az ökológiai gazdálkodás Magyarországon, egy ilyen gazdaságban pedig ma már közel sem a monokultúra a jellemző, azaz nagyon sok faj egyszerre található meg az...
Az eper korábban csak a gazdagok kiváltsága volt, azonban manapság már bárhol kapható és talán a legnépszerűbb bogyós gyümölcsök egyike. Felhasználási körét tekintve egy elég sok...
Elindult a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) „PEZSEGJ SZABADON!” kampánya, melynek célja a pezsgőfogyasztás népszerűsítése. A koronavírus járvány utáni újranyitás kiváló alkalom nemcsak a pezsgőnyitásra hanem a...
Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentését ismertetve a lap kitér arra, hogy a zöldségfélék vetése 34,1 százalékon állt, a gabonafélék vetési állapota országosan 25,8 százalékos készültséget mutatott...
Az áprilisi kerti feladat dömping után májusban sem pihenhetnek a kiskert tulajdonosok. A színesen pompázó virágoskertekért és a zamatos termésért májusban is kézbe kell venni a...
Az idei, szokatlanul hideg tavasz miatt az ország területének 90 százalékán takarmányozni kellett a méheket, másképpen nem maradtak volna életben – mondta az InfoRádiónak az Országos...