Keresés
Close this search box.

Gazdálkodás

Önellátás a hagymatermesztésben: elérhető cél?

A hazai piacon hetven százalékos lefedettsége van a magyar hagymának, de lehetne ez több is. Vannak azonban korlátok, hiszen a vöröshagymát – mint bármelyik más zöldségkultúrát – csak bizonyos vetésforgó keretén belül lehet biztonsággal termeszteni, tehát nem minden évben. A négy-öt éves vetésforgót ugyanis a növényegészségügyi szempontok miatt be kell tartani. A termelői kedv újbóli élénkülésének köszönhetően tíz százalék fölötti vetésterület növekedés lehet csak ebben az évben. Ezt erősítette meg Varga István, a Fruitweb zöldség ágazati képviselője.

Sokan kedvet kaptak a hagymatermesztéshez, amelynek köszönhetően ez a hetven százalékos lefedettség még növelhető is, sőt van is rá lehetőség, de aki érdeklődik a hagymatermesztés iránt, legyen óvatos is, hiszen a hagymát nem csak megtermelni kell, hanem tárolni, és piacra juttatni. Mi magyarok hagyományosan sok vöröshagymát fogyasztunk, de a világ hagymafogyasztása is dinamikusan növekszik. Az ötben-hetven tonna körüli termésátlagainkkal nem kell szégyenkeznünk az európai piacokon.

Forrás: pixabay.com

A jó átlagokhoz ma már alapvető feltétel az öntözés. A Dél-Alföldön különösen igaz ez a fokozódó szárazság miatt. A felszíni vízből jól lehet ezt megoldani, a Duna-Tisza-közében megtalálható nagyobb zöldségtermesztő cégek ilyen felszíni vízből öntöznek, amelyhez sokan megörököltek különböző rendszereket a múlt rendszerből, melyeket felújítottak és azóta is működtetnek -mondja a Fruitweb szakembere.

Sok termelő évek óta előnyben részesíti a holland és olasz fajtákat, mivel amagyar fajták a kilencvenes évek második felében megszűntek, majd a nemesítés is erre a sorsra jutott. A hazai fajták termőképessége alacsony volt a harminc tonnával, míg a holland fajta ötven tonnákat termett, de vannak olyan fajták, amelyekből még április végéig van raktáron, ami jól tárolható és kemény húsú fajta.

Idén jó előjelekkel indul a vöröshagyma szezonja, hiszen a korai felmelegedés olaszországi körülményeket tudott biztosítani a növénynek. Vetésforgónál a hagyma mellett jól társítható a burgonya és a gyökérzöldségek, hiszen ezeknek a betakarítási folyamataiban – így a gépesítésben – nagyon nagy a hasonlóság.

Ezekkel a növényekkel növelni lehet a gazdaságosságot és a piacra jutást. S hogy valóban hazai földben termett hagymát vásároltunk-e, ahhoz egy jó tanáccsal szolgál a szakember: barna színűnek kell lenni a külső páncélnak, mert a holland például sárgásabb.

Összességében tehát jó hír, hogy növekedhet a hagyma vetésterülete itthon, ebben a zöldségben igazán van lehetőség, ám csak öntözési lehetőséggel együtt. Akár önellátók is lehetnénk és a magyar földben termett vöröshagyma igen jó minőséget képvisel. A földön, ha van rá lehetőség még a gyomirtás is automatizálható. A világ hagymafogyasztása- és igénye ráadásul folyamatosan nő.

agrotrend.hu / Növényvédőszer

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés