Az Időkép előrejelzése szerint a következő két hétben maximum 30 fok körüli csúcshőmérsékletek lesznek, a frontok 4-5 naponként érkeznek, de csak elvétve hoznak záporokat, érdemi csapadékmennyiség...
Évek óta minden tavasszal elfagy a legtöbb gyümölcsünk 50-80 százaléka, majd emiatt nyáron gyümölcshiánytól szenvednek a termelők és a vásárlók egyaránt. Idén is azzal nézünk szembe,...
A burgonya-, illetve paradicsomvész támadására már a két kultúra virágzásától számíthatunk! – olvasható Zsigó György növényorvos legújabb növényvédelmi felhívásában. Annál az időjárásnál ahol a peronoszpóra fajok...
Lassan vége az aszkospóra-szóródásnak! A hűvös májusi időjárás most megváltozott, megérkezett a nyári meleg. Az előrejelzések szerint az elkövetkező héten a levegő hőmérséklete nappal 29 °C és...
A napraforgó a búza és a kukorica után a legfontosabb szántóföldi kultúrák közzé sorolható, valamint a legnagyobb területen termesztett olajnövény hazánkban. A termelés hatékonysága a hibridek...
Sok termesztési, növényegészségügyi és technikai probléma jellemezte az idényt. Az idei évben feltűnően korán ért véget a paradicsom szezonja Agadir körzetében – ennek hátterében technikai és...
Június közepén zárul az idény, felemás hozamokkal, de általában jó árakkal. Június második hetében a végéhez közeledik a hazai szamócaszezon, amelyre leginkább a szeszélyes időjárás nyomta...
A jó kilátások elsősorban a csapadékos tavasz miatt helyreálló vízkészleteknek köszönhetők. Az aragóniai gazdákat tömörítő UAGA-COAG szervezet prognózisa szerint a tartós esőzéseket hozó tavaszt követően a...
Hamarosan eltűnik a magyar eper a piacokról, és így a szezon vége felé annyit már biztosan ki lehet jelenteni, hogy az átlagosnál kevesebb termett. Az idei...
Megérkeztek a rozsdagombák is. A körterozsdás levelet 06.03-án fotóztam. Évek óta találkozom ezzel a fával és általában már ilyen korán és ilyen mértékben fertőzi a gomba....