Kertészet

NAK: A szárazság ellenére jó az idei szilvatermés

A tavaszi fagy és a nyári szárazság ellenére az idei szilvatermés alig marad el az átlagostól, mennyisége 50-60 ezer tonna között alakulhat – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.

Beszámolójuk alapján az idei termés egy része kisebb, beltartalmában pedig gyengébb lett a kívánatosnál a vízhiány miatt, ami a jövő évi kilátásokat is befolyásolhatja. A szárazság ugyanis hátráltatja a virágrügyek fejlődését, ezért nem zárható ki az ismételt terméscsökkenés.

Hozzátették, hogy az időjárási szélsőségek felértékelik a gyümölcstermesztési kutatások és az öntözés jelentőségét. Szilvát termeszteni nem mindig könnyű, mert nehezebb körülmények között tudni kell, mennyi vízzel és milyen tápanyagokkal lehet segíteni a fejlődését.

Az alma és a meggy után a szilva a harmadik legnagyobb mennyiségben szedhető gyümölcs Magyarországon, ahol a körülbelül 3 ezer fajtából 25 található meg. Majdnem 7 ezer hektáron terem, túlnyomórészt Bács-Kiskun, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A szilva csúcsidénye augusztus végén kezdődik, ekkor indul az ipari feldolgozása is – írták.  

A NAK kiemelte, hogy a szilva nemcsak könnyen elérhető, de értékes táplálék is.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Támogatók

 
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés