Kertészet

Minőségi hagymát termelnek a hollandok

Hollandia hagymatermelésének központja Flevoland, innen származik az ország hagymatermelésének mintegy 50 százaléka. Ez is jól mutatja, hogy a klimatikus viszonyoknak köszönhetően a hagymatermelés központja az évek során északabbra tolódott. Hollandia ún. polderein, alacsonyan fekvő, agyagos területein folyik a termelés, ez adja a holland minőség egyik alapját.

Évente mintegy 33000 hektár (ha) területen folyik a hagymatermelés. Hollandia a megtermelt hagyma csupán 10 százalékát hasznosítja belföldön, a termelésük közel 90 százalékát exportálják, ez a szám és vele a termelés pedig folyamatosan növekszik. Közel 130 országba exportálnak, ami annak is köszönhető, hogy az elérhető legjobb minőségű fajtákkal dolgoznak és jól kiépítették a tároláshoz szükséges rendszereket, módszereket. Nagy gondot fordítanak a hagymanemesítésre, fajtakiválasztásra, mely során kiemelt szerepet kap a betegségekkel – pl. fusarium, tripsz – szembeni ellenállóság. A jelenleg használt technológiákkal a holland hagyma ára kilogrammonként – csomagolva, szállítva – kimondottan versenyképes más exportcégekéhez képest, ami pedig a tárolást illeti, akár 3-4 hónappal tovább is eltartható – írja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

fotó: pxhere.com

Ez más országok számára veszélyt is jelenthet, így például Panama és Szenegál – védve a saját hagymatermesztésüket – gyakran zárja le határait és tiltja meg a holland hagyma behozatalát. Ezt a protekcionizmust a hollandok egyfajta bóknak tekintik, némiképp igazolás a minőségi termékükre.

Hollandiában nem csak termelés folyik, de ún. tranzitország is, azonban csak a feltétlenül szükséges és holland fajtáknál. Egyiptom fontos piaci szereplővé vált az elmúlt években, jó minőségű hagymával a piacon, de például új-zélandi és ausztrál hagymát is vásárolnak, majd továbbértékesítik. 2019-ben kimondottan sok hagymát értékesítettek, melyben az indiai hiánynak is döntő szerepe volt.

De az is látszik, hogy amíg ősszel nagy ütemben folyt az értékesítés, az évfordulóval jelentősen visszaesett a kereskedelem, ami hatással bír az értékesítési árakra is.

A belföldi piac stabil, jelenleg nem mutat erőteljes növekedést. Hollandiában is jól látszik, hogy a hagyma kényelmi cikké kezd válni, növekszik a feldolgozott termékek iránti igény, ilyenek a különféle élelmezésre szánt készételek, vagy a tisztított zöldségcsomagok. Itt várható, hogy a szupermarketek polcain a kényelmi termékek aránya 60 százalékra növekszik, párhuzamosan a frissterméké 40 százalékra csökken.

A hagymás vállalkozások jellemzően családi vállalkozások, ahol folyamatosan zajlik a generációváltás is. Ezek hatására már érezhető, hogy a régi – zárt – gondolkodásmód megváltozik, a jelenlegi generáción belül nyitottság, átláthatóság, együttműködési hajlandóság figyelhető meg. Jól látszik, hogy a jövőben különös figyelmet kell fordítani az ágazatban zajló fokozott együttműködésre, hiszen az egység erő és talán ez az egyetlen módja, hogy megőrizzék jelenlegi piaci pozícióikat. Ma már például különböző számítási ütemterveket használnak, az egyfajta termésbecslés-készletjelentés a hagymáról. Ezeket az adatbázisokat hetente frissítik az export számok tekintetében. Ez ad egyfajta biztonságot, tervezhetőséget.

A digitalizáció terjedése – egy egyszerű 0-24 órás interneteléréssel – esetükben is alapvetően képes megváltoztatni a vállalatok működését, mint pl. hosszabb munka-és üzemidők, folyamatos áruellátás. Sok folyamat már alapvetően automatizált, jelenleg a személyzet is inkább egyfajta üzemeltető szerepet tölt be, azonban a technológia fejlődése a hagyma ágazat fejlesztésében is döntő szerepet játszhat.

A holland vállalatok is törekednek a helyi munkaerő foglalkoztatására és különböző pluszokkal, képzésekkel, képesítések megszerzésével (pl. targoncavezető) próbálják őket bevonzani és megtartani. Ez jelenleg egy jól működő rendszer.

A környezetvédelem is egyre hangsúlyosabb az ágazatban, így a vállalkozások nagy része újrahasznosított csomagolásokat használ, energiaszükségleteiket fenntartható módon maguk állítják elő, de például megoldották a kikötőkhöz a belvízi teherszállítást is a tehergépjármű-forgalom korlátozása érdekében.

Az idei szezonban sokan kezdtek el új szereplőként hagymát termelni, mert vonzó, továbbra is meglehetősen jövedelmező terméknek számít holland körökben. Ez azonban azt is jelentheti, hogy ha ebben az évben minden területen jó termés lesz, jelentős többletre kell számítani, ami ez export értékesítéseket is befolyásolhatja.

Az ország keleti részén található homokos talajokon termesztett hagyma ráadásul nem tárolható jól, ez megzavarhatja a piac dinamikáját, hiszen ezeket minél rövid idő alatt kell forgalmazni. A termelés továbbra is a hagyományos vörös- és lilahagymára fókuszál, de van néhány réspiac, mint a bio- vagy a rózsaszín hagyma, de ezek összességében még nem jelentősek. Inkább portfólióbővítés céljából termesztik, forgalmazzák.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés