Kertészet

IX. MAGYAR PAPRIKA NAPJA

A FruitVeB immár kilencedik éve rendezi meg a Magyar Paprika Napját. Az évek folyamán az országban több helyszínen is be tudtuk mutatni a paprikatermesztés, értékesítés és fogyasztás hagyományait, valamint a fejlődés lehetőségeit.

Egy-egy évben mindig az adott termesztőkörzethez leginkább kapcsolódó témákkal foglalkozunk. Az mára már hagyományosnak mondható éves konferencián a szakmai előadások mellett üzemi gyakorlati bemutatókra is sor kerül, melyek során lehetőség nyílik a szakmai információk közvetlen átadására, a különböző termesztési gyakorlatok bemutatására és az ágazatban dolgozó szakemberekkel történő konzultációkra. 2020-ban a szervezők a paprikahajtatás komplex integrált termesztéssel kapcsolatos kérdéseinek megválaszolásához neves előadókat, szakértőket kértek fel – írja a FruitVeb.

fotó: pikist.com

Az elmúlt évek tapasztalatai, nehézségei késztették a szervezőket arra, hogy rendszerbe foglalva foglalkozzanak e fontos témával.

A vevői, fogyasztói elvárások az Uniós és hazai szigorítások, a klímaváltozás hatásai új megoldásokat követelnek meg, főleg a termesztés területén. Úgy érezzük, hogy már nem elég a hatékony, biztonságos termesztéshez „csak” a hasznos rovarok alkalmazása, az egész termesztési folyamatot komplexen kell felépíteni és a technológia fegyelmezett betartásával megvalósítani. Ehhez minden technikai, technológiai szereplő szakmai segítségére szükség van. E komplex termesztéstechnológia széles körű elterjedése csak akkor lehetséges, ha a termelők nyitottak az új módszerek befogadására. A magyarországi paprikatermesztés csak akkor lehet sikeres, a fejlesztési törekvések csak akkor érhetnek célt, ha minden érintett szereplő együttműködik. Ennek megvalósításához intenzíven be kell vonni a hatóságokat, felügyeleti szerveket, inputanyag-gyártókat is.

A rendezvény célcsoportja:

A rendezvény kiemelt célcsoportja elsősorban a paprikahajtatásban érdekelt hazai termelők, feldolgozók és kereskedők, de nyitott más, a téma iránt érdeklődők számára is.

Az elmúlt évek tapasztalata, hogy a témához kapcsolódó szaktanácsadók, oktatók, kutatók, diákok is szép számban részt vettek a rendezvényen. Évről-évre egyre több külföldi résztvevő is érdeklődik az esemény iránt.

A „IX. Magyar Paprika Napja” rendezvényünkre idén is várjuk az ágazati szereplőket, szakembereket. korábbi tapasztalatok alapján a résztvevők száma 300-400 fő között alakul majd.

fotó: pxhere.com

A rendezvényen a szakmai előadások és a gyakorlati bemutatók mellett 35-40 inputanyag gyártó cég mutatja be legkorszerűbb termékeit.

A rendezvénnyel kapcsolatos egyéb információk megtalálhatók lesznek a FruitVeB honlapján (www.fruitveb.hu) és heti hírlevelünkben.

A részletes programot augusztus 15-ét követően tesszük közzé.

Addig is kérjük írják be naptárukba:

IX. Magyar Paprika Napja

2020. szeptember 4., Szentes

Üdvözlettel:

A FruitVeB és a DélKerTÉSZ csapata

 

agrotrend.hu / FruitVeb

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés