Kertészet

Az egres sorsára van kárhoztatva a magyar málna

Pár éven belül a kiskertekbe szorulhat vissza itthon a málnatermesztés. Míg 20 éve mintegy 1500 hektáron, addig idén már csak kevesebb, mint 200 hektáron termesztettek Magyarországon málnát – mondta az InfoRádióban Csizmadia György, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér megyei kertészeti osztályának vezetője.

Alapvetően két oka van annak, hogy itthon már alig termesztenek málnát. Az egyik a klimatikus körülmények megváltozására vezethető vissza, vagyis arra, hogy a málna egyre nehezebben tolerálja a hosszabb kánikulával és szárazsággal járó nyári időjárási periódusokat – írja az Infostart. A másik ok pedig az, hogy egyre technológiaigényesebbé vált a gyümölcs termesztése, pedig csak így lehetne lépést tartani a külföldi termelőkkel.

Az InfoRádiónak nyilatkozó szakember úgy fogalmazott: azok a hőhullámok, amelyek idén nyáron is tapasztalhatóak voltak, szinte teljesen ellehetetlenítik a málna termesztését, olyannyira, hogy lassan nincs értelme arról beszélni.

Csizmadia György megjegyezte, a saját félhektáros kertjében is azt tapasztalja, hogy egyrészt nagyon apró marad a gyümölcs, másrészt rá is sül a növényre. Emiatt képtelenség azt a mennyiséget és minőséget produkálni a hagyományos termesztéssel, mint akár húsz évvel ezelőtt.

Fotó: pexels.com

A másik problémát abban látja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér megyei kertészeti osztályának vezetője, hogy a málna egy rendkívüli mennyiségű kézi munkát igénylő gyümölcs, amit minden másnap szedni kellene, de erre szinte lehetetlen gazdaságosan munkaerőt találni. Emellett az ipari málnatermesztés, amiben Magyarország a délszláv háborúk idején kifejezetten erős volt, mára már főként Szerbiában és Lengyelországban „virágzik”. Olyan újféle fajtákat termesztenek ugyanis, amelyeket kombájnnal lehet szüretelni, de ezen a téren Magyarország helyzete teljesen reménytelen – tette hozzá a szakember.

Húsz évvel ezelőtt még valamivel több mint 1500 hektáron termesztettek itthon málnát, idén viszont már kevesebb mint 200 hektáron. Ha ez a tendencia így folytatódik, akkor könnyen lehet, hogy két-három év múlva már csak mutatóba lesz hazai termesztésű málna.

Csizmadia György szerint szabad földön kellene termeszteni és kombájnnal betakarítani. Bár voltak erre próbálkozások Magyarországon, de az éghajlat keresztülhúzta ezt a módozatot. Így pedig a málna ugyanarra a sorsra juthat itthon, mint pár évvel ezelőtt az egres, ami szinte teljesen eltűnt a hazai boltokból és piacokról.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szakmai partner
Nyakas Farm
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés