Kertészet

Akadozik a kínai fokhagymaexport

A 2021-es év első öt hónapjában Kína 635 ezer tonna friss és szárított fokhagymát exportált, ami 20%-kal marad el az előző év volumenétől. A visszaesés oka a rendelkezésre álló konténerek hiánya, a tengeri szállítási díjak jelentős drágulása, illetve a koronavírus-járvány miatti kikötőlezárások, késedelmek.

Magyarország évi 1000 tonna körüli mennyiségben importál fokhagymát, melynek 40-50%-a holland közvetítéssel hazánkba érkező kínai áru. Kínában fokhagyma ára a jelentős, belföldön maradt készletek miatt csökkent, míg a világpiaci ár májusban például 27%-kal emelkedett – írta meg a FruitVeb.

Július végén heves esőzések sújtották Henan tartományt, amelyek a történelem eddigi legsúlyosabb áradásait okozták. Hivatalos adatok szerint több mint 14 millió embert érintettek a felhőszakadások, és több mint egymillió hektárnyi termésben keletkezett kár. Bár a fokhagymatermesztők óvintézkedéseket tettek, például sürgősségi betakarítást alkalmaztak és az árut megpróbálták magasan fekvő hűtőházakban tárolni a veszteségek minimalizálása érdekében, a kereskedelem és a szállítás teljes felfüggesztése mégis súlyos hatással volt a fokhagymaiparra.

Miután a fokhagymakereskedelem a napokig tartó teljes leállás után visszatért a normális kerékvágásba, rövid időn belül nagy mennyiségű fokhagyma özönlött a piacra, ami az árak csökkenését idézte elő. Az árvizeket követően Henan tartomány székhelyén, a tízmilliós Csengcsou városában kitört a koronavírus delta variánsa okozta újabb hullám. A kormány azonnali intézkedéseket hozott, szigorította a fertőtlenítési és karanténintézkedéseket. A pánikba esett fokhagymatermesztők úgy döntöttek, hogy nyomott áron is értékesítik terményeiket, ami az árakat még tovább, 2,37-2,43 kínai jüan (220-225 Ft/kg) szintre csökkentette – ez július végén Csingtaóból Rotterdamba szállítva (10 kg-os zsákokba csomagolva) 980-1100 USD/t árat jelentett (300-330 Ft/kg).

agrotrend.hu / Fruitveb

Tovább olvasom

Támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés