Kertészet

Átrendeződés vár az uniós zöldségpiacra

Vízválasztó lehet a következő időszak a hazai és az európai kertészeteknek is. A megnövekedett inputköltségeket eddig sikerült beépíteniük az átadási árakba, ráadásul itthon a háztartások növekvő vásárlóereje is hozzájárult ahhoz, hogy a kereslet az emelkedő árak ellenére se essen vissza. Az előttünk álló hónapokban azonban számos kihívást kell leküzdeniük az ágazat szereplőinek annak érdekében, hogy továbbra is versenyképesen tudjanak termelni.

A termelési költségek drasztikus emelkedése ellenére a hazai kertészetek viszonylag kedvező időszakot tudhatnak maguk mögött. A növekvő kiadásokat be tudták építeni az átadási áraikba, ezért nagyobb veszteségek nélkül vészelték át az utóbbi hónapokat. Az előttünk álló időszak, főként a tél és a jövő évi tavasz tartogathat kellemetlen meglepetéseket a termelőknek. Ledó Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) zöldségalosztályának vezetője lapunknak elmondta: európai viszonylatban is csökken a vásárlóerő, a lakosság igyekszik takarékoskodni. A termelési költségek emelkedése azonban nem állt meg, sőt a műtrágya és az energia az előző hónapokhoz viszonyítva is sokat drágult. 

Ugyanakkor míg az idén a jelentős jövedelemkiáramlásnak köszönhetően a magyarok többsége nem fogta vissza a vásárlásait, jövőre minden bizonnyal kétszer is meggondolják, mit tegyenek a kosarukba. Ledó Ferenc szerint ezért félő, hogy az előttünk álló esztendőben a kertészetek nem tudják majd elismertetni emelkedő költségeiket a piaccal, hiszen a túl magas árat már nem fogják tolerálni a vásárlók.

Fotó: Bors

A probléma másik oldala, hogy az Európa-szerte uralkodó energiaválság miatt átrendeződés vár az uniós zöldségpiacra. A nyugat-európai hajtatókertészetek zöme gázzal fűti az üvegházakat, a növények megfelelő ütemű fejlődéséhez pedig pótmegvilágítást alkalmaznak. A drasztikusan megugrott energiaárak miatt azonban sok helyen utóbbiról inkább lemondanak a termelők, így viszont később kerülnek majd piacra az ott termelt primőr zöldségek. Ledó Ferenc példaként a holland kertészeteket hozta fel, ahol már több esetben döntés született arról, hogy elhagyják a pótmegvilágítást. 

– Nagyon érdekes év lesz a 2023-as, amely biztosan piaci átrendeződést hoz majd Európában. Mivel a holland kertészetek a megszokottnál később tudják majd teríteni az árut az exportpiacokon, helyüket a spanyol, illetve marokkói termékek vehetik át – mutatott rá a szakember.

Hozzátette: a spanyol és a marokkói termelők már eddig is nagyon nyomultak, a holland áru késése azonban a magyar termelőknek is problémát okozhat. Ha a megszokottnál később tudnak exportálni a hollandok, az import és a hazai áru egy időben kerülhet a piacra. A szakember attól tart, hogy emiatt május-június környékén túlkínálat alakulhat ki, ami – a magas termelési költségek ellenére – alacsonyan tartja majd a zöldségek árát. 

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés