Kertészet

A megszokottnál két héttel később érik a szabadföldi szamóca

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint a hazai szabadföldi szamóca június elejétől kezdve jelenik majd meg folyamatosan nagyobb mennyiségben a piacokon, üzletekben. A magyar szamóca – amit a köznyelvben epernek hívnak – ízében, állagában nagyságrendekkel jobb a külföldről, több ezer kilométerről behozottnál, hiszen frissen kerül a fogyasztókhoz.

Idén a hidegebb tavaszi időjárás és az esőzések miatt a megszokotthoz képest két héttel később érik a szabadföldi szamóca – írja közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Már a napokban várható az ország déli részéről érkező első nagyobb mennyiségű szabadföldi termés, majd pár napra rá érkezik az északibb területekről. A jövő hét közepén pedig már országszerte elindulhatnak az egyre népszerűbb „Szedd magad!” akciók is.

A friss magyar szamóca könnyen megkülönböztethető az importált, még koraéretten leszedett és több ezer kilométerről ideérkező gyümölcstől. Például a magyar áru állagra nem olyan kemény, és a csészelevelei frissebbek, nem beszélve a nagyságrendekkel jobb ízéről. A hazai fajták szájéretten szedhetőek, mivel jóval rövidebb idő alatt eljut az áru a fogyasztóhoz, mely különbség ízben is megmutatkozik.

Három fázisban érkezik a magyar szamóca a kereskedelmi forgalomba: április második harmadától a fűtött fóliasátras termés kerül a piacokra, üzletekbe, majd utána május elejétől a fóliás hideghajtatott, és – május közepe helyett – idén június elejétől nagy mennyiségben a szabadföldi szamóca. A hazai termés júliusig kitart.

A magyarországi üzemi szamóca-termőterület – a 2020-as SAPS-adatok szerint – mintegy 550 hektár, évente, az időjárási viszonyok függvényében átlagosan 8-10 ezer tonna áru terem. A termőterület 20-20 százaléka Bács-Kiskun és Pest megyében található, mellettük még Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Somogy megyében van nagyobb termőterület. Az országban lévő termőfelület hozzávetőlegesen fele fóliatakarásos, sátras hajtatás.  

A köznyelvben „epernek” nevezett gyümölcs valójában a szamóca. Az eper (ami egyébként fán terem) és a szamóca rendszertanilag is eltérő egységbe tartozik: az eper a Morus nemzetségbe, az eperfafélék családjába (termésének színe fehér vagy fekete), a szamóca pedig a Fragaria nemzetségbe, a rózsafélék családjába.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nyakas Farm
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés