Kertészet

Almamolyok elleni védekezés lehetőségei a bioban

2021. évi 13. növényvédelmi felhívás ökológiai kertészkedőknek

Létrehozva:

|

Kedves Kertbarátnők, tisztelt Kertbarátok! 

„Nem tudom hová tenni, milyen évszak lehet. Ülök a kályha mellett és eszem a földi epret.” Az interneten találtam ezt a szellemes bejegyzést. A hűvös és esős tavasz minket, kertészeket is próbára tesz. A korábbi években ekkorra már elfelejtettük a tafrinát, most újra és újra fertőz. A védekezésről a 4. felhívásban írtunk.

Inkább látványos, mint veszélyes a házikertekben a szivarsodró eszelény kártétele. Főleg szőlőn és körtén találkozhatunk a szivarszerűen összesodort levélcsomókkal. A talajban telelő bogár tavasszal rajzik ki és párosodás után a nőstények az összegöngyölt levelek belsejébe helyezik el a tojásaikat. A fészek biztonságában kifejlődő lárva egy idő után kirágja magát és a talajra pottyan. A felszín alatt bábozódik, egy nemzedékes, jövő tavasszal találkozunk velük újra. Tegnap szőlőn csíptem el a bogarat és a körtén találtam a tavalyi „szivart”. 

agyon kis egyedszámmal, de azért már 2-3 hete rajzanak az almamolyok. Nem kell elsietni a védekezést. Egyrészt, mert kezdetben csak a hímek repülnek, másrészt, mert ezen a hűvös tavaszon még nem kapták meg a tojások azt a hőmennyiséget, ami a lárvák kifejlődéséhez kellene. Ma fotóztam a jellegzetes szárnyvégi folttal, az ún. tükörfolttal beazonosítható almamoly „fiúkat”. ők innen már nem repülnek tovább.  

Aki egy kicsit el szeretne mélyedni a feromoncsapdák használatában, annak érdemes követni dr. Hári Katalin kolléganőm heti leveleit. ő az ún. hőösszegszámítással egész pontosan meg tudja adni a hernyók kikelésének az időpontját abban a kertben, ahol a csapdái függnek. Tehát jó időzítéssel, a lárvák megjelenésekor, még a berágásuk előtt permetezhetünk valamelyik alkalmas készítménnyel. Az almánál talán már a jövő hétre összejön ez a hőösszeg. Kati „jelentéseit” és az eddigi webkamerás munkáját, egy diaképes előadását és a webkamera fotóját ide kattintva érhető el. 

Megnőtt a biológiai készítmények száma az almamolyok elleni rovarölők között. Ilyenek például a Bacillus thuringiensis tartalmú Dipel DF, Lepinox Plus, a granulovirus hatóanyagú Caprovirusine, Madex és a Madex Pro. Felhasználásuk néha nehézkesebb mert hatásosságuk függ a kezelés időzítésétől és az időjárástól is, de általában 0 nap é.v.i.-vel rendelkeznek és ökológiai termelésben is felhasználhatók.
 
Engedélyezett még a Laser és a Laser Duplo (a korábbi Spin Tor), de alkalmazásakor gondoljunk arra, hogy ez nem szelektív készítmény és taglózó hatásának nem csak a megcélzott kártevő repülő alakja esik áldozatul. Igyekezzünk tehát a rajzáscsúcs idejének minél pontosabb meghatározásával és egy kezeléssel visszaszorítani a repülő egyedek számát. A felsoroltak közül kerülnek ki a szilvában, kajsziban és az őszibarackban a molyokra engedélyezett rovarölő szerek is. Az almatermésűeknél a gombákra is gondoljanak (8. felhívás és 11. felhívás)

„Hányszor kell permetezni, hogy ne legyen kukacos a gyümölcsöm?”– kapom a kérdést gyakran. Erre a kérdésre nem tudok válaszolni. A szélsőséges időjárás és több molyfaj elhúzódó rajzása miatt már nem lehet naptárhoz kötni a permetezéseket. Máshogyan kell megtervezni egy fogékony vagy korán érő fajta és egy elhanyagolt szomszédsággal rendelkező kert védelmét. Sűrűbben kell védekezni, ha „tökéletes” csak 1-2 %-ban rágott termést szeretne a kertész különösen akkor, ha csak kontakt szereket használ. A válaszadásban segítenek az előrejelző eszközök, a növényorvosok előrejelzései, de végül csak a gazda tudja meghozni a döntést. 

Többnemzedékes kártevők (pl. almamoly: 2 nemzedék, keleti gyümölcsmoly: 3 nemzedék) esetében különösen fontos, hogy az első nemzedéket ritkítsuk meg a lehető legjobban, ekkor a következő nemzedék populációja és kártétele lényegesen kisebb lesz, így könnyebben védekezhettünk ellenük. Használjunk ki minden egyéb ismert alternatív módszert is (pl. hernyófogó öv használata és szükség szerinti cseréje a teljes vegetáció alatt).

Jó egészséget és jó kertészkedést kívánunk: 

Zsigó György és az ÖMKi csapata

agrotrend.hu / ÖMKi

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook