Kertészet

2023. évi 11. felhívás kertbarátoknak

Ijesztő állapotban vannak a meggy és a cseresznyefák. Az idei 11. felhívásban a cseresznye és a meggy blumeriellás levélfoltosságáról, a szőlő peronoszpórájáról és még két aktuális teendőről, elsősorban a “vegyszermentes” megoldásokról ír Zsigó György növényorvos.

Cseresznye, meggy

 Az Óbudai Megfigyelőkert kajsziján, a termésen és a leveleken is megjelentek a ventúriás varasodásnak, a levéllyukacsosodást okozó gomba tünetei. De még ijesztőbbek azok a cseresznye és meggy levelekről és gyümölcsökről készült fotók, melyeken a blumeriella gomba fertőzésének a tüneteit azonosítottam be. A cseresznye mai fényképén a levélen láthatják a tipikus tüneteket, az elhaló levélfoltokat és a fiatal termésen a bemélyedő ragyát. Ez már nem éri meg a szüretet, mert biztosan megtalálja a monília, ennek is kedvez ez a meleg és csapadékos időjárás… Köszönöm Király Lászlónak, Bene Károlynak és Lajtai Annának, hogy jelezték a károsítást. A hónap fotóján már egy súlyos és az idei tavaszra jellemző nagyságú fertőzést láthatnak.

Már elkéstem, már korábban írnom kellett volna a csonthéjasokról! Arról, hogy ezen a tavaszon a levélbetegségeket okozó gombák bármikor berobbanhatnak és csak megelőzéssel védekezhetünk ellenük. Elszoktam a változó hőmérsékletű és nedves tavaszoktól. Mentségemre legyen mondva, hogy tünetmentes fákkal is találkoztam. (Nagyon különbözik a fajták fogékonysága, erre telepítéskor figyelni kell.) Félrevezetett az is, hogy tavaly pont egy hónappal későbben, először június 25-én írtam a blumerielláról, ekkor találtam meg a kezdeti tüneteit (középső fotó).

A cseresznye és a meggy levélfoltosságot okozó gombáira két éve még a mankoceb hatóanyagú készítményeket javasoltam pl. a Dithane-t, ma a réz és a kén hatóanyagú kontakt gombaölőket és a felszívódó Signum WG-t vethetjük be. Kiváló hatású a Syllit 400 SC, melynek gyógyító hatása is van. Sajnos II. kategóriás… Javaslom a permetezést még akkor is ha nem lesz termés a fán. A leveleknek a nyár végéig dolgozniuk kell!

Szőlő

Reider Imréné szaktanácsadó kolléganőmhöz kedden már peronoszpórás szőlőleveleket vittek be a kertészek. Valószínűleg fogékonyabb fajtákról és párásabb (pl. zártabb vagy sűrűn telepített) kertekből hozták a mintákat. Talán a lehullott és fertőzött őszi leveleket sem takarították el ezekben a kertekben… Mindenképpen készülni kell a védekezésre. Azokban a kertekben, ahol hosszabban nedvesen maradnak a levelek, mindenképpen körül kell nézni a sorok között. Továbbra is a kontakt réztartalmúak a főszereplők.

Ahogyan a lisztharmat esetében a kénnel, a peronoszpóránál a rézzel permetezhetünk virágzásig. A szőlővirágot sokan féltik a kéntől és a réztől. Úgy hallom, hogy ezek a finom őrlésű kén és rézkészítmények már kevésbé perzselnek. Az időjárásunkra tekintettel a belülről védő felszívódókkal is dolgozhatnak, jónéhány III. kategóriásat is vásárolhatnak, pl. Enervin, Melody Compact, Mildicut, Profiler, Quadris, stb.

Ahol a tarka szőlőmollyal is gond lehet, pl. mert fogja a kertjükben kifüggesztett feromoncsapda vagy megjelentek az atkák és a korábbi tapasztalatok alapján komoly atkafertőzésre számítanak az idén is, ott érdemes a lisztharmat és a peronoszpóra elleni permetléhez rovarölő vagy atkaölő szert is adagolni (7. és 10. felhívás).

Növényvédőszerek helyett

Továbbra is csökkeni fog azoknak a növényvédő szereknek a száma, melyekhez hozzászoktunk. Ezért folyamatosan keresnünk kell az egyéb megoldásokat is. Néhányról csupán megfeledkeztünk. Nagyapáink még rendszeresen használták a levéltetveket terjesztő, ápoló hangyák elleni ragacsos övet és az almamoly elleni küzdelemben jól bevált száraz hernyófogó övet. Jó leírást találtam ezekről a gazigazító oldalán.

Mit tegyünk a cseresznyelégy ellen?

Az előző felhívásban írtam a cseresznyelégy megjelenését jelző ragacsos sárgalapokról. A talajból kibújó legyek először a fa tetején lévő termést keresik fel. Ha a sárgalapokat a fa tetejére tudják kiakasztani, akkor már ezeket a legkorábban kikelő legyeket is elcsíphetik és időben kezdhetik a permetezést. A csalomoncsapdákat forgalmazó kutatóintézet egy könnyen kezelhető akasztót fejlesztett ki, mely a webáruházukban megvásárolható. A diófán is így kell használni, mert a dióburoklégy is a lombkorona tetején, a déli oldalán jelenik meg először.

Jó egészséget, jó kertészkedést!

agrotrend.hu / Zsigó György, NMNK

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés