Kertészet

Németország: az idén is közepes hagymatermés várható

 

A változékony időjárás miatt 2023-ban is 570-580 ezer tonna körüli hagymaterméssel számol Németországban az AMI agrárinformációs ügynökség – írta cikkében a FruitVeB.

A 2021-es, 664 ezer tonnás termést hozó rekordévet követően tavaly jóval szerényebb mennyiséget, 578 ezer tonna hagymát takarítottak be Németországban, és az AMI október 1-i prognózisa szerint a 2023-as termés is körülbelül ugyanennyi lesz majd, még annak ellenére is, hogy a német hagymatermő terület az utóbbi években dinamikusan bővült.

Fotó: illusztráció, canva.com

A tavalyihoz hasonló közepes termés okai elsősorban abban keresendők, hogy az idei tavasz rendkívül csapadékos volt, ami megnehezítette a szántóföldi munkálatok elvégzését: csúszott a vetés, ami előrevetítette, hogy nem lesznek optimálisak a környezeti feltételek.

Forrás: FruitVeB

Május vége felé egy hosszabb forró, aszályos időszak vette kezdetét, amit csak rengeteg öntözéssel lehetett kompenzálni, majd július-augusztus folyamán hirtelen megnyíltak az égi csatornák, és nagy mennyiségű csapadék hullott, ami igen kedvező hatással volt a hozamokra és az állományok fejlődésére is.

Forrás: FruitVeB

Általában október elejére Németországban már befejeződik a hagyma betakarítása.

Nincs ez másként idén sem, mert a megcsúszott vetés miatti késést sikerült behoznia az állományoknak, az őszi napos, száraz időjárás pedig kedvezett a felszedésnek – olyannyira, hogy a termés nagy részét október elején már be is tárolták.

A termés minőségét illetően nincsenek jó hírek: a változékony időjárás miatt a tavalyi évhez hasonlóan nagyon heterogén lesz a méret, ami elsősorban a késői fejlődéssel és az augusztusi meleg, csapadékos időjárással hozható összefüggésbe.

Ezért például kérdés, hogy mennyi lesz a válogatási veszteség, így nem lehet még pontos számokat mondani a termés mennyiségéről.

agrotrend.hu/ FruitVeB

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés