Kertészet

Kiváló évjárat lehet a 2023-as a Veszprémi Érseki Pincészetben

 

Véget ért a szüret a Veszprémi Érseki Pincészet két szőlőbirtokán. Kitűnő a szőlőtermés, nagyon jó évjáratra számít Benesch Antal, a Veszprémi Érseki Pincészet főborásza – olvasható az agrotrend.hu számára küldött közleményben.

A felsőörsi és a mindszentkállai birtokon október közepén ért véget a szüret, jó minőségű fehér és kék szőlőt tudtak betakarítani. Pedig a csapadékos tavasz és nyár feladta a leckét, a szokásosnál is jobban oda kellett figyelni a növényvédelemre.

Fotó: Veszprémi Érseki Pincészet

Nagyon jó minőségű kék szőlőt tudtunk szüretelni, a fehér fajták pedig – mind a sauvignon blanc, mind a rajnai rizling – nagyon aromásak. Decemberben már többet tudunk majd, hiszen látnunk kell, hogyan alakulnak az érlelés során a borok, de nagyon szép évjáratra számítok. Pedig küzdelmes hónapok állnak mögöttünk” – mondja Benesch Antal, a Veszprémi Érseki Pincészet főborásza.

A pincészet két saját tulajdonú birtokon, a Balatonfüred-Csopaki borvidékhez tartozó Felsőörsön, illetve a Balaton-felvidéki borvidéken, a Káli-medencében található Mindszentkállán folytat szőlőművelést egyházmegyei keretek között. Összesen hét fajtát – sauvignon blanc-t, rajnai rizlinget, olaszrizlinget, kékfrankost, cabernet sauvignont, cabernet franc-t és syrah-t – takarítottak be.

Fotó: Veszprémi Érseki Pincészet

A nyár fülledt, csapadékos volt, később értek be a szőlőfürtök, így a szüret is kéthetes csúszással kezdődött a felsőörsi és a mindszentkállai birtokon.

A Veszprémi Érseki Pincészet legkorábban érő fajtája a sauvignon blanc, szeptember közepén ezzel a népszerű szőlőfajtával kezdték a szüretet, amelyet a rajnai rizlinggel és az olaszrizlinggel folytattak, majd a kék szőlők betakarításával zártak október második hetében.

A szeptember különösen meleg és száraz volt, így ki tudtuk várni, hogy tökéletesen beérjenek a kék szőlők, amiket teljes biológiai érettségben szedtünk le” – mondta Benesch Antal, kiemelve: elégedett az idei terméssel, megfelelő volt a cukorfok és a savtartalom is.

 

Csapadékos és hűvös volt a nyár

A sokéves átlagot meghaladó tavaszi és nyári csapadékmennyiség viszont feladta a leckét, a gombás megbetegedések – például a lisztharmat és a peronoszpóra – megelőzésére fokozottan ügyelniük kellett.

Júliusban és augusztusban minden nap ott kellett lennünk a birtokon, precíz, alapos munkával tudtuk megvédeni a szőlőt. A növényvédelemre és a fitotechnikai műveletekre, a zöldmunkára is nagyon oda kellett figyelnünk” – magyarázza a főborász, hozzátéve: a kézi szüretelésnek és válogatásnak köszönhetően kizárólag ép, egészséges szőlőből készül bor.

Fotó: Veszprémi Érseki Pincészet

A Veszprémi Érseki Pincészet három új borcsaládja idén debütált: az alapborok a Vesprim Infula nevet kapták, a középkategória borai a Mandorla családnéven szerepelnek, míg a prémium borok az 1277 nevet viselik.

Utóbbi fontos dátum, azóta foglalkozik szőlőtermesztéssel, borkészítéssel az érsekség és jogelődje, a Veszprémi Püspökség.

Fotó: Veszprémi Érseki Pincészet

Mind az idei sauvignon blanc, mind a rajnai rizling esélyes arra, hogy olyan kiváló borokat készítsünk belőlük, amelyeket megkaphatják a prémium borcsalád nevét” – mondja Benesch Antal.

 

A Veszprémi Érseki Pincészetről

Mintegy 750 éve, 1277 óta foglalkozik szőlőtermesztéssel, borkészítéssel a Veszprémi Érsekség (illetve jogelődje, a Veszprémi Püspökség). Az Érseki Pincészet a mai napig két, saját tulajdonú birtokon – a Balatonfüred-Csopaki borvidékhez tartozó Felsőörsön, illetve a Balaton-felvidéki borvidéken, a Káli-medencében található Mindszentkállán – folytat szőlőművelést, egyházmegyei keretek közt.

A borokat a legkorszerűbb technikai eszközök segítségével és tudással, ám a hagyományokat is követve készítik. A Főegyházmegye birtokában lévő pincészetet Benesch Antal vezeti főborászként.

agrotrend.hu/ Veszprémi Érseki Pincészet

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés