Keresés
Close this search box.

Kertészet

Közepesnél jobb termés, de apróbb gyümölcsök várhatóak az idei cseresznyeszezonban

A jelentősebb fagykárok és növényvédelmi problémák elkerülték a cseresznye ültetvényeket. A közepesnél jobb mennyiség mellett az apróbb gyümölcsméret okozhat (főleg értékesítési) gondokat.

Forrás: pixabay.com

A korai fajták betakarításával, a szokásosnál mintegy két héttel korábban, május 15-20. között kezdődött meg az idei cseresznyeszezon. A cseresznyetermés országos kitekintésben, fajtától és térségtől függően rendkívül változatos képet mutat, ami egyrészt a lokálisan jelentkező áprilisi fagykárokkal, az adott fajta, illetve térség virágzása időszakában tapasztalható időjárási körülményekkel, másrészt az utóbbi héten lokálisan lehullott csapadékkal magyarázható. Általánosságban elmondható, hogy az enyhe telet követően a virágzás időszakában is a szokottnál melegebb volt, a kötődés során viszont hűvösebb, relatíve fényszegény időjárási viszonyok uralkodtak. Általánosságban a kötődés országos szinten az előző pár évben tapasztaltnál jobban alakult, viszont ebben a hűvösebb periódusban jelentős tisztuló hullás következett be. Az előrejelzést nehezítik a rendkívül heterogén körülmények. Országos tavaszi fagykárról semmi esetre sem beszélhetünk a cseresznye esetében, mégis voltak olyan körzetek, ahol a fagy komoly károkat okozott, például Zalában és Szabolcsban.

Jelenleg még a korai cseresznye betakarítása folyik: a Bigarreau Burlat, a Valerij Cskalov már érkezik a piacokra, és a Nimba szürete is megkezdődött. Dél-Magyarországon most kezdődik a Vera és a Carmen szedése, június elejétől várható a nagyobb mennyiségek megérkezése. A szezon első hetének tapasztalatai alapján a korábbi éveknél nagyobb mennyiség került a piacokra, minőségi problémák egyelőre nincsenek, az aszálynak jobban kitett térségekben a gyümölcsméret marad el valamelyest a várttól. Óvatosságra int, hogy a cseresznyelégy nagyon korán megjelent (már május első felében), így a szokásosnál korábban el kell kezdeni védekezni, hogy elkerülhető legyen a nagyobb kártétele.

Az átlagosnál nagyobb termésmennyiség alapvetően örvendetes, de ez azt is jelenti, hogy a Magyarországra sajnos jellemző szervezetlen, elaprózott értékesítési viszonyok miatt gondban lehetnek azok a termelők, akik nem tagjai valamely értékesítési szervezetnek, nem rendelkeznek GlobalGAP tanúsítással, nem tudnak csomagolt terméket a piacra szállítani, illetve akik nem végeznek okszerű és magas színvonalú tápanyagutánpótlást. Náluk az apró szemű, nehezebben eladható gyümölcs értékesítési problémákat okoz, ami már a szezon ilyen korai szakaszában is érzékelhető, és ez a jelenség várhatóan a teljes szezont végig fogja kísérni.

Ezt pontosan tükrözik le a Budapesti Nagybani Piacon kialakult ártartományok is: a 22-24 mm közötti apró szemű cseresznye nagybani ára 600-700 Ft/kg között alakul, és ez a kategória még ennyiért is csak nehezen értékesíthető, míg a szépen válogatott, nagy méretű (30+) gyümölcsnél nem ritka a 3000 Ft/kg körüli ár sem. Összességében ez egy 1300-1500 Ft/kg körüli átlagárat jelent, óriási tehát az árkülönbség a minőségi osztályok között. A fogyasztói árak – méretkategóriától, kiszereléstől, csomagolástól függően – jellemzően 1 500-3 500 Ft/kg között mozognak.

Magyarországon a jó években általában 12 ezer tonna körüli termést takarítanak be, és az idény ilyen korai szakaszában (különös tekintettel a mostani esős időszakra) jósolni még igen nehéz, de az látszik, hogy az előző két-három évhez képest az eddigi terméskiesés jóval kisebb. Ebből kiindulva valószínűsíthető, hogy a 2024-es évben 12 ezer tonnás, vagy azt némileg meghaladó cseresznyetermésre lehet számítani.

A minőség egyelőre rendben van, de sok helyről számoltak be a termelők arról, hogy a gyümölcsmérettel – főleg az aszály által jobban sújtott térségekben – problémák lehetnek. Fel kell hívni arra is a figyelmet, hogy a szezonban – az időjárási körülményektől függően – az időszakos kínálat akár nagyon rövid idő leforgása alatt is változhat: a cseresznyében egy pár napos csapadékos periódus jelentős termésveszteségeket okozhat, ami a piacra kerülő mennyiségek csökkenéséhez vezet.

agrotrend.hu / FruitVeB

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés