Kertészet

Jelentős áremelkedés kezdődött a sárgarépa piacán

A tavalyi forgatókönyv ismétlődhet meg, ám az idén jóval hamarabb kezdett emelkedni a sárgarépa ára a nagybani piacokon.

A lengyel sárgarépa nagybani piaci árának alakulását elnézve a helyzet kísértetiesen hasonló a rekordárakat hozó tavalyi évhez. Azzal a különbséggel, hogy az idei áremelkedés csaknem egy hónappal előbb kezdődött meg, és a trend sokkal dinamikusabb, mint az előző évben. Először november 20. körül kezdett drágulni a sárgarépa a nagybani piacokon, és azóta körülbelül 70%-os emelkedést figyelhettünk meg. Jelenleg az árak az 1,5-2 PLN/kg (135-175 Ft/kg) közötti sávban mozognak (10 kg-os zsákos tisztított sárgarépa), ami 40%-kal magasabb sáv, mint az előző évben – és már a 2022-es árszínvonal is lényegesen magasabb volt, mint a korábbi években.

Forrás: pxhere.com

Mi indokolhatja az áremelkedést?

Elsősorban az időjárás. Az idei évben késő ősszel hirtelen köszöntöttek be a fagyos, havas időszakok, így meglehetősen sok helyen marad a földben a termés. Másrészt a sárgarépa iránt kereslet is megnőtt a piacokon. Egyelőre nem tűnnek túl nagynak a károk, de a fagypont alatti betakarítás nem fog jót tenni a termény tárolhatóságának, és valószínűleg sok lesz a minőségi hibás tétel. Ezek piacra kerülése átmenetileg csökkentheti, mérsékelheti ugyan az árakat, de amikor ezek eltűnnek a piacról, az összkínálat csökkenése ismét áremelkedéshez fog vezetni – ez történt a tavalyi évben, akkor február 10. környékén következett be ez a változás.

A másik észrevétel, hogy a kínálattal kapcsolatos problémák nem csak Lengyelországban jelentkeznek: hasonló a helyzet Németországban, Hollandiában és Belgiumban is. Különösen a legutóbbiban, ahol az ország délnyugati részén (ahol a sárgarépa termesztése koncentrálódik) áradások voltak. Ennek következtében a sárgarépa ára Európában is emelkedik. Hollandiában a DCA jegyzései szerint a múlt héten a B méretű sárgarépa átlagára 19 euró/100 kg volt, a C méretű sárgarépáé pedig 20 euró/100 kg. Ez 27 százalékos emelkedést jelent az elmúlt három hétben. A jelenlegi árak Hollandiában az egy évvel ezelőttihez hasonlóak.

agrotrend.hu / FruitVeb

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés