Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Állattenyésztés

Van ahol nem jut télre szálastakarmány

A dél-alföldi gazdák nem csak a kukorica és a napraforgó termesztésének a vesztesei, hanem a szálastakarmány előállításban is komoly gondokkal küzdenek. Ez így volt tavaly is, amikor éppen elegendő mennyiség termett. 2022-ben, a történelmi aszály idején a magyar összefogásnak köszönhetően a dunántúli gazdák nem csak az alföldi, hanem a Heves megyei gazdáknak is szállítottak annyi takarmányt, ami a télre elegendő volt. Az ország másik részéből idén is szükség lesz erre a segítségre, de csak igen magas áron tudják már megoldani a szálastakarmány szükségletet azok, akik megfelelő háttérrel rendelkeznek, vagy szerencsésebb éghajlati körülmények között termelhetnek.

Fotó: Pixabay

Szénából a gazdák elvileg önellátók, de vannak időszakok, mint az előbb említett 2022, amikor megemelkedtek az árak és ez ráirányította a figyelmet arra, hogy mindenkinek az az érdeke, hogy önellátó legyen és ne kelljen vásárolni takarmányt. Erre hívta fel a figyelmet Wágenhoffer Zsombor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara állattenyésztési és beszállítóipari tagozatának az elnöke, aki szerint az idehaza megtermett szálastakarmány nem mindenhol elegendő az állatállománynak.

-Annak ellenére, hogy a nyár rendkívül aszályos volt, szeptemberben megérkezett az eső, emiatt újra zöldellnek a legelők a csapadék eloszlásnak megfelelően, de ahhoz képest, hogy mekkora szárazság volt nyáron, el kellett kezdeni az állatokat már júniusban etetni, amit egy hónappal később szoktak elkezdeni. Ennek ellenére viszonylagos nyugalom van az országban, a gazdák döntő többségének megvan a takarmány szükséglete, vagy azért, mert tavalyról betárolták, vagy azért, mert idén az első kaszálásnál már előre gondoskodtak róla -hangoztatta az elnök.

Az állatok etetésére ebben az évben nagyon kevés takarmányt tudtak biztosítani a dél-alföldi gazdák. A tavalyihoz képest harmada, negyede a termés. A szálas takarmányoknál áprilisban alig volt csapadék a Homokhátságban, így azok a gazdák, akik állattenyésztéssel foglalkoznak, arra panaszkodnak, hogy a vetésterületükön – amíg tavaly kényelmesen letudták az egy évre való takarmányt – most csak a töredékét sikerült előteremteni. Nem tudják, hogy télen miből etetik majd az állatokat.

Leginkább a réti széna az a növény, amelyet a gazdák előszeretettel termesztenek, de ez nem lesz mindenhol elegendő, mivel az állatoknak a genetikai potenciálja olyan nagy mértékben emelkedett az elmúlt évtizedekben, hogy nem tud a széna maradéktalanul megfelelni a fehérjeigénynek, ezért lucernaszénát és egyéb, pillangósokból készült szénát szoktak még adni, illetve kiegészítésként szalmát.

A szalmát nem szabad összekeverni a teljes értékű tömegtakarmánnyal, mert azzal energiát és fehérjét csak minimálisat tudunk bevinni, ezért erre egy kiegyenlítő rostként tekintsünk elsősorban.

 

Agrotrend.hu/ novenyvedoszer.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés