Állattenyésztés

Országos kéknyelv-betegség vizsgálatokat rendelt el a Nébih

A magyar állatállomány védelme érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elrendelte a Magyarországra szállított szarvasmarhák vizsgálatát, ugyanis Hollandiában, Németországban és Belgiumban is megjelent a kéknyelv-betegség, amely a kérődző állatokat támadja meg – közölte a Nébih a honlapján.

Hollandiában szeptember elején kitört, majd országszerte rendkívül gyorsan elterjedt a kéknyelv-járvány. Október elején, a korábban mentes státuszú tagállamok közül Németország és Belgium is bejelentette a betegség holland határhoz közeli megjelenését.

Mindezek miatt a Nébih – a betegség leghosszabb lappangási idejét figyelembe véve – a 2023 júliusától Magyarországra érkező fogékony állatszállítmányok vizsgálatát írta elő. Az érintett 59 szállítmánnyal érkezett csaknem 3800 szarvasmarhából a vizsgálat idején már csak mintegy 1150 állatot tartottak az országban, a többit harmadik országokba exportálták.

Forrás: pxhere.com

A vármegyei kormányhivatalok bevonásával csaknem 1700 mintavétel és laboratóriumi vizsgálat történt, amely a másik tagállamból érkező szarvasmarhákkal együtt tartott állatokat is érintette. Idáig öt tenyészetben tizenöt holland származású, nem vakcinázott állatnál igazolódott, hogy korábban találkoztak már a vírussal, megfertőződtek. Bár ezen szarvasmarhák fertőzésveszélyt nem jelentenek, de az eredmények azt mutatják, hogy Magyarország kéknyelv-betegség mentességének megőrzése szempontjából kulcsfontosságú a megelőzés, beleértve a vírus terjesztésében szerepet játszó szúnyogok elleni védekezést, valamint a karantén előírások szigorú betartását. Ez azért is fontos, mert a kéknyelv-betegség mentes státusz elvesztése kereskedelmi korlátozásokat jelenthet a fogékony kérődző állatokat tekintve – ismertette a hivatal.

A Nébih információi alapján a korlátozások bevezetése óta sem szarvasmarha, sem juh vagy kecske szállítmány nem érkezett Magyarországra Hollandiából, valamint más tagállamok fertőzött területeiről. A fertőzést közvetítő törpeszúnyogok aktivitási időszaka a hideg időben megszűnt. A hivatal azonban felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy az érintett országokból származó állatok vásárlásánál különös gondossággal járjanak el, az előírt kezeléseket, vizsgálatokat, karanténozást minden esetben teljesítsék.

A Nébih az oldalán arra is kitért, hogy a kéknyelv fertőző vírusos állatbetegség, amely a kérődző állatokat (szarvasmarha, juh, kecske, vadon élő kérődzők) támadja meg. Egyéb állatokra és az emberre a vírus nem veszélyes. A kórokozót kizárólag a Culicoides nemzetségbe tartozó törpeszúnyogok terjesztik. Állatok közti közvetlen kontaktussal, illetve egyéb úton a fertőzés nem terjed.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nyakas Farm
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés