Állattenyésztés

Gazdálkodás

Nőtt a baromfiállomány csökkent a sertések száma

Magyarországon 2021. június 1-jén tyúkból többet, szarvasmarhából majdnem ugyanannyit, sertésből és juhból kevesebbet tartottak az egy évvel korábbinál.

A szarvasmarha-állomány (931,6 ezer) és a teljes létszám 45 százalékát kitevő tehenek száma alig változott (‒0,2, illetve +0,2 százalékkal) 2020. június 1-jéhez képest. A szarvasmarhák 13 százaléka Hajdú-Bihar, 9,6 százaléka Pest, 8,2 százaléka Bács-Kiskun megyében található – írta a Világgazdaság.

Fotó: Shutterstock

A legkevesebb szarvasmarhát, külön-külön az országos állomány legfeljebb 2,8 százalékát Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád és Tolna megyében tartották. A sertések száma (2,9 millió) 1,1, az összes egyed 5,8 százalékát adó anyakocáké 1,4 százalékkal mérséklődött. A sertések több mint fele Baranyában, valamint az Alföld középső és keleti részén: Bács-Kiskun, Békés, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében összpontosult. A legtöbb anyakoca Hajdú-Bihar megyében található. A juhok száma (958,3 ezer) 3,6, az állomány több mint háromnegyedét kitevő anyajuhoké ennél nagyobb mértékben, 5 százalékkal fogyott. A juhok közel felét három alföldi megyében: Bács-Kiskunban, Hajdú-Biharban és Szabolcs-Szatmár-Beregben gondozták. A legkevesebb juh Komárom-Esztergom és Somogy mellett a nyugat-dunántúli megyékben található. A tyúkok száma (33,4 millió) 7,6 százalékkal gyarapodott, az állomány mintegy egynegyedét képviselő tojóké viszont 4,5 százalékkal fogyott 2020. június 1-jéhez képest.

A tyúkállomány nagysága alapján felállított megyei rangsorban Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, valamint Hajdú-Bihar megye állt az élen, a tojók száma szerint Bács-Kiskun, Vas és Komárom-Esztergom megye az első három helyezett. A létszám Nógrád, Somogy és Tolna megyében volt a legalacsonyabb, ahol egyenként a hazai tyúk- és tojóállomány legfeljebb 0,7 százalékát tartották. 2020-tól az állatállomány a gazdaságküszöböt elérő adatszolgáltatók adatait tartalmazza. Az adatok 2020-tól a tartás helyére vonatkoznak, azaz arra a megyére, ahol az állatokat ténylegesen elhelyezték. A módszertani változások miatt a 2020. június 1-jei tartás helye szerinti területi adatok a korábbi évek adataival nem összehasonlíthatók.

agrotrend.hu / Világazdaság

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés