Állattenyésztés

NAK: Oszlassuk el az állattenyésztéssel és a húsfogyasztással kapcsolatos tévhiteket!

 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége kiemelt feladatának tekinti az állattenyésztési ágazat körüli viták kiegyensúlyozottságának megteremtését, valamint az ágazatban tevékenykedő gazdálkodók, termék-előállítók megbecsülésének helyreállítását.

Ezt a célt szolgálja az a mintegy 37 epizódból álló videósorozat is, amely nemzetközi szakértőkkel készült interjúkon keresztül nyújt új perspektívát az állattenyésztés, az állatitermék-előállítás, az ökológia, az etológia, valamint a táplálkozástudomány kapcsán kialakult tévhitekről – írta cikkében a NAK.

Fotó: canva.com

A NAK honlapján magyar felirattal elérhető videókat eddig több ezren tekintették meg.

Júliusban újabb kategóriával bővült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján elérhető szakmai videók aloldal.

Tények/Tévhitek – Állattenyésztés alkategóriába az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló European Livestock Voice, azaz az Európai Állattenyésztés Hangja elnevezésű csoport által megjelentetett, a Dublini Nyilatkozatot aláíró 10 nemzetközi szakértővel készített, összesen 37 videóinterjú került be.

Az Alice Stanton-nal az ír Királyi Sebészkollégium munkatársával készült interjúsorozatban olyan szenzitív kérdések kerülnek terítékre, mint a hús táplálkozásunkban betöltött szerepe, vagy a gyermekkori húsmentes étrend kockázatai, de arra a kérdésre is választ ad a szakember, hogy valóban a vörös hús okolható-e a rák, az elhízás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásáért.

Frederic Leroy, a brüsszeli Vrije Egyetem professzora az úgynevezett Dublini Nyilatkozat részleteibe avatja be a nézőket, emellett beszél arról is, hogy kik táplálják a húsellenes narratívát, illetve, hogy miért fontos a különböző társadalom- és humán tudományok szakértőinek bevonása a húsról szóló vitába?

Diana Rodgers táplálkozásszakértő, a Global Food Justice Alliance és a Sustainable Dish munkatársa a vele készült interjúsorozatban többek között rámutat arra, hogy az állattenyésztés milyen szerepet tölt be a vidéki társadalom életében, milyen környezeti előnyökkel jár, illetve felvázolja azt is, hogy milyen lenne a világ állattenyésztés nélkül.

agrotrend.hu/NAK

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés