Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Állattenyésztés

NAK: Javult a sertéstenyésztés hatékonysága

 

Jelentős előrelépést ért el az elmúlt néhány évben a hazai sertéságazat. Bár az állomány az európai trendhez hasonlóan visszaesett, a csökkenés mögött azonban részben a hatékonyság növelése áll. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint ez az eredmény annak tükrében még kiemelkedőbb, hogy az elmúlt években számos megpróbáltatás érte az ágazatot – írta cikkében a NAK.

Nem dicsekedhet jó eredményekkel az európai uniós sertéságazat. Az Európai Unióban összességében 3 százalékkal esett vissza a termelés az elmúlt évben. A negatív trend alól a legjelentősebb sertéstartó országok, köztük Németország és Lengyelország sem számítanak kivételnek.

Előbbiben 2022-ben 6,2 százalékos állománycsökkenést regisztráltak, ami részben az állattenyésztést háttérbe szorító politikai vezetésnek tudható be. A lengyeleknél pedig az afrikai sertéspestis pusztítása hagyott maradandó nyomokat az ágazaton, ami már az ország önellátását is veszélybe sodorta.

Európán belül egyedül a spanyolok értek el jobb eredményeket az elmúlt évben, azonban a jövőben kérdéses, hogy a növekvő önköltségi szint mellett hogyan tudnak majd eredményesen termelni.

Eközben az amerikai és a brazil sertéskibocsátás növekszik, az uniós termelőknek pedig az egyre szigorodó környezeti és állatvédelmi előírások mellett kell versenyezniük a világpiacon. Mindez az uniós sertéságazat térvesztését vetíti előre.

Fotó: illusztráció, canva.com

Hazánkban is csökkent a koca- és a hízólétszám az elmúlt évben. Az állatjóléti támogatások igénylése szerint a kocalétszámban 2022. év vége, a 2023. év eleje hozta el a mélypontot, idén ősszel azonban már 6-7 ezer kocával nőtt az állomány, a folyamatos betelepítéseknek köszönhetően pedig ez a szám még tovább fog emelkedni.

A telepi beruházásoknak köszönhetően az elmúlt pár hónapban 6-8 ezer új kocaférőhely jött létre az országban.

Az elmúlt két évben összességében mintegy 20 ezerrel csökkent a hazai kocalétszám, ám a visszaesés részben a hatékonyságnövelő intézkedéseknek tudható be. Az elmúlt két évben az ágazat óriási előrelépést tett ezen a téren, ráadásul mindezt egy nagyon nehéz gazdasági környezetben.

A telepi beruházásoknak és a magasabb állategészségügyi státusznak köszönhetően az egy kocára jutó élve született malacszám 3,5-tel növekedett az elmúlt 4-5 évben, ami komoly előrelépést jelent a hatékony termelésben.

Fotó: illusztráció, canva.com

A jövő szempontjából ígéretes, hogy a jövő évben elindulnak a KAP Stratégiai Terv pályázatai. Remélhetőleg a hazai sertéstartók már egy jobb pénzügyi évet maguk mögött hagyva tudnak majd elindulni a pályázatokon. Miközben a szántóföldi növénytermesztésben komoly gondot jelent a terményárak drasztikus csökkenése, az állattartóknak könnyebbség, hogy a múlt évi drasztikusan magas takarmányárakkal szemben az idén már olcsóbban tudnak hozzájutni a takarmányokhoz.

Az egyéb inputköltségek ugyanakkor továbbra is magasak.

Az ágazat szempontjából jó hír, hogy az állatjóléti támogatások a következő néhány évben változatlanul hozzájárulnak az eredményes termeléshez. A hízó állatjóléti támogatás 2026-ban, a kocatámogatás pedig 2027-ben futhat ki. Fontos ugyanakkor, hogy ezeket a támogatási konstrukciókat ezt követően is nemzeti hatáskörben tartsuk, az Európai Bizottság ugyanis nem lép fel támogatólag az ágazattal szemben, az esetleges pénzügyi segítségért cserébe vállalhatatlan feltételeket kérhetnek.

agrotrend.hu/NAK 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés