Állattenyésztés

Gazdálkodás

Kenderrel etettek teheneket, embertelen tejet fejtek

Az elmúlt évek legalizálási és dekriminalizálási hullámának köszönhetően egyre több helyen virágzik a kannabiszipar, amivel együtt jár a kendermaradványok felgyülemlése is. Míg vannak, akik azt javasolják, hogy a növényi hulladékot az állati takarmányban hasznosítsák, egy friss kutatás szerint ez nem feltétlenül jó ötlet.

A német Szövetségi Kockázatfelmérési Intézet megelégelte, hogy a kannabinoidok (a kannabisz hatóanyagai, mint a pszichoaktív THC vagy a gyógyászatban is hasznosított CBD) állatokra, és rajtuk keresztül az emberekre gyakorolt hatásairól alig lehet tudni valamit, ezért az intézet munkatársai tíz tehén bevonásával végeztek vizsgálatot. Öt egyedet alacsony kannabinoidtartalmú kenderkeverékkel etettek, míg a másik ötöt magas kannabinoidtartalmú takarmánnyal látták el hat napon keresztül.


Fotó: Pixabay

Amikor a magas koncentrációjú csoport tehenei által adott tejet vizsgálták, számos kannabinoid magas szintű jelenlétét találták, többek között THC-ban is gazdag volt a tej. A német intézet szerint, ha valaki normál mennyiséget fogyasztana ebből a tejből, az olyan THC-dózist juttatna a szervezetébe, ami az európai élelmiszerbiztonsági hatóság irányelvei szerint „jelentős egészségügyi kockázatot” jelenthet.

A kutatók azt is megállapították, hogy a tehenek feltűnően másképp viselkedtek, amikor magas kannabinoidtartalmú takarmánnyal etették őket. Az állatok gyakran ásítoztak, álmosnak tűntek, szokatlanul hosszú ideig álltak ugyanabban a testtartásban, illetve a légzésük és a szívverésük is abnormálisan lassú volt. Ezek a tünetek általában súlyos betegség során jelentkeznek az állatnál.

Az egyik kutató, Robert Pieper szerint azonban nem tanácsos azt állítani, hogy a tehenek betéptek, mivel ez a kifejezés az embereknél számos fiziológiai és pszichés változás összességét jellemzi, és azt nem tudhatjuk, hogy az állatok mit éreztek a befolyásoltság alatt. Ahogy az sem világos, hogy a többféle kannabinoidot tartalmazó kender mely elemei okozták a változásokat a tehenek viselkedésében – azt azért gyanítják, hogy az álmosság a CBD számlájára írható.

agrotrend.hu / Qubit., Bodnár Zsolt

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés