A zárt tartás nem jár automatikusan elégtelen állatjóléttel

Az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló ”Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport újabb kommunikációs anyagot tett közzé, melyben a szabad- és a zárt tartási rendszerek előnyeivel és hátrányaival, az állatjólét, mint fogalom meghatározásának, valamint az állatjóléti intézkedések tudományos alapokon történő meghozatalának jelentőségével kapcsolatos főbb kérdéseket foglalta össze.

A természetes viselkedés, amely az állatok jólétének szempontjából meghatározott, úgynevezett ”Öt szabadságjog” egyik eleme, egyre inkább polarizálódó és megosztó kérdéssé válik a haszonállatok jólétéről szóló viták során. Hangsúlyozandó – és egyesek számára logikusnak is tűnhet –, hogy valami, ami természetes, nem minden esetben szolgálja az állatok jólétét.

Fotó: ELV – Confinement does not automatically equal poor animal welfare

A ketreces állattartásról folyó, napjainkban egyre inkább élesen kettéváló viták legtöbbször arra a kérdésre összpontosítanak, hogy a gazdálkodásnak, az alkalmazott tartás-technológiáknak kell-e illeszkedniük az állatok igényeihez, vagy fordítva?

A vita egyik oldalán az állatvédő lobbicsoportok álláspontja áll, akik úgy vélik, hogy az állatok jólétét csak a szabadtartásos rendszerekben lehet fenntartani, mivel csak ezek a rendszerek tudják biztosítani az állatok számára a természetes viselkedési formák gyakorlásához szükséges feltéteket.

Bár a természetes viselkedés fontos az állatjólét szempontjából, azonban zavaró, ha egy olyan összetett dolog esetében, mint az állatjólét, olyan leegyszerűsítő kijelentéseket használnak, mint például: "a szabad tartás jó, a bezártság rossz". Nem szabad elfelejtenünk, hogy az állatok természetes viselkedése olyan ösztönöket is magában foglal, mint a dominancia. A tojótyúkok ”hierarchikus” viselkedése például a közvetlen oka annak, hogy az elhullás kétszer olyan magas a szabadtartásos rendszerekben, mint a ketreces tartás esetén. A domináns állatok a szabadtartásos rendszerben szabadon csipkedhetik társaikat, ami jó példa arra, hogy a szabadtartásos rendszerek alkalmazása nem feltétlenül segíti elő az állatok jólétének biztosítását. Az állatjólét tekintetében a leegyszerűsített megközelítések tehát – amelyek sok esetben emberi gondolatainkon és érzéseinken alapulnak – valójában nem javítják, hanem épp ellenkezőleg, csökkenthetik az állatok jólétét.

Marian Stamp Dawkins, az Oxfordi Egyetem etológiaprofesszora és a világ egyik vezető állatjóléti kutatója a szabadtartásos rendszerek definíció kapcsán úgy fogalmaz, hogy ami ”természetes”, az az állatjóléti szempontból nem feltétlenül ”jó”, és a szabadtartásos rendszerek nem a legjobbak csak azért, mert a ”szabad” szó szinte mindenkinél pozitív töltetű. Ehelyett azt mondja, hogy az állatjólét megértéséhez az út a tudáson és az állatjóléti kutatásokon keresztül vezet. "Vajon a fogságban tartott állatok mindazt meg akarják-e tenni, amit vadon élő társaik, vagy inkább a bőséges táplálékot tartják jobbnak anélkül, hogy vadászniuk kellene érte? A "természetes" és a "jó" állatjólét közötti kapcsolatot tényekkel kell alátámasztani magunknak az állatoknak a vizsgálatával, nem pedig romantikus feltételezésekkel arról, hogy milyen lehet az élet a vadonban" – mondja Dawkins.

Az úgynevezett választási tesztek során – amelyekben az állatoknak a különböző erőforrásokhoz való hozzáférhetősége kapcsán tanúsított motivációját úgynevezett munkaterheléses vizsgálatokon keresztül mérik – azt vizsgálják, hogy az állatok mit hajlandóak vállalni az adott erőforrás eléréséért. Ezek a tesztek nagyon jó tudományos ismeretekkel szolgálhatnak az állatok preferenciáiról. Az ilyen tesztek dokumentálták, hogy a tyúkok számára a porfürdőzés, a nyestek számára pedig a fészeképítés – mindkét viselkedésmód megtalálható a háziasított fajok vadon élő társainál – bír nagy jelentőséggel. Ugyanezek a tesztek azonban azt is dokumentálták, hogy a tenyésztett nyércek számára az úszóvízhez való hozzáférés nem különösebben fontos, ami azt bizonyítja, hogy míg egyes természetes viselkedésmódok fontosak lehetnek, addig mások nem az állatok számára.

A ketreces vagy más zárt tartásmódok alkalmazása a gazdálkodásban ma igen kényes téma Európában és ezen témához kötődő, érzelmekkel teli vitáknak sikerült megvetnie a lábát az uniós állatjóléti jogszabályok felülvizsgálatának folyamatában is. A ketrecek használatáról, a szabad mozgásról és az állatok saját élethez való jogáról szóló viták középpontjában továbbra is nagyon személyes emberi nézetek és értékek állnak. Míg a képviselt értékek bizonyos szempontból megérthetőek, azonban a személyes érzelmi töltet nem teszi lehetővé az objektív gondolkodást, ez pedig nem segíti elő az állatjólét fogalmának tényszerű, tudományos ismeretekre alapozott, a faji- és tartási-rendszer sajátosságokat figyelembe vevő meghatározását.

Vegyük például a kocáknak szánt fiaztató kutricák kérdését. Lehet, hogy ezek a ketrecek az anyakocák számára kényelmetlennek tűnnek, de azokat a malacok védelmére tervezték. Az fiaztató ketrecekbe történő ideiglenes elhelyezés megakadályozza, hogy a kocák véletlenül ráfeküdjenek a malacokra, ami egyébként természetes körülmények között előfordulhat, és amely a malacok elpusztulásához vezethet.

Az azonban, hogy Európában egyes állatfajok esetében továbbra is alkalmazzák a zárt tartási rendszereket nem jelenti azt, hogy a gazdálkodók nem hajlandóak változtatásokat eszközölni ott, ahol a változtatások szükségességét a legújabb tudományos ismeretekkel alátámasztják, és amelyek a gyakorlatban és pénzügyileg is megvalósíthatók.

Az Európa Tanács 1999. június 22-i ajánlására reagálva például az európai vízi szárnyas telepek technológiai elemeit jelentősen átalakították. Minden egyedi ketrecet (épinettes) csoportos ketrec váltott fel, amelyek lehetővé teszik a kacsák és libák számára, hogy normális testtartásban álljanak, nehézség nélkül megforduljanak, szárnyaikkal verdesni tudjanak, és természetes testtartásban táplálkozzanak és igyanak. Ez a tartási rendszer megfelel az állatjóléti és állategészségügyi, valamint a gazdálkodók munkájával kapcsolatos ergonómiai követelményeknek, miközben alkalmazásával kiváló termelési eredmények érhetőek el.

Az, hogy az állatok jólétét hogyan biztosítják vagy tartják fenn a valóságban nem ennyire fekete-fehér kérdés. A lehetőségek mellett a korlátokat is jól meg kell vizsgálni és ennek tudományos, nem pedig érzelmi alapokon kell nyugodnia.

Forrás: ELV – Confinement does not automatically equal poor animal welfare