A székely ló fajtarekonstrukciójának története

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy remek lófajta Székelyföldön. Ezek a székely lovak legendásan kitartóak, acélosak, igénytelenek voltak, emellett hosszú távon egyenletes teljesítményt tudtak nyújtani. Bodó Imre orvosprofesszor, édesapja nyomdokába lépve próbálja gyerekkori álmát valóra váltani a székely ló fajtarekonstrukciójával. Ebben segítségére vannak a lovak és a hagyományőrzés iránt elkötelezett barátai, köztük dr. Nagy Tibor állatorvos. A fajta múltjáról, jelenéről és jövőbeni szerepéről Bodó Imrével beszélgettünk.

Forrás: pixabay.com

Mit lehet tudni a székely ló múltjáról, a fajta kialakulásáról?

Ezek a fajták képezték a magyarság lóállományát évszázadokon keresztül, és alapozták meg a hadászati sikereket. Rendkívüli állóképességről tettek tanúbizonyságot, és a rövid pihenőidők legeltetése elegendő volt annak fenntartásához. Később a változó hadászati igényekhez igazodva, nagy méretű nyugati lovakkal kezdték keresztezni őket, melyek idővel ki is szorították az eredeti állományt a Kárpát-medence nagy részéről. Kivételt képezett ez alól a székelyek hegyek közötti lóállományának egy része, részben a földrajzi távolság, részben a székelység ősi lovaikhoz való ragaszkodása miatt. A székelyek lovaikat mind a hadászatban, mind a gazdálkodásban nagy sikerrel használták.

A XVIII. század második felétől lelhetők fel szakirodalmi írások, azt megelőzően csupán korai ábrázolásokból következtethetünk a fajta tulajdonságaira. Később azonban többek között Wesselényi Miklós szuperlatívuszokban ír a székely lóról. A szakirodalmi leírások egybevágnak abban a tekintetben, hogy ezek a lovak alacsony termetük ellenére milyen „győzősek” voltak, mai értelmezésben kitartóak, acélosak, igénytelenek, és hosszú távon egyenletes teljesítményre képesek. A székely lovat Hankó Béla a következőképpen jellemzi: “ Általában arabos küllemű, középmagas állatok, jó testtartással, aránylag rövid lábakkal, hosszú, erőteljes törzzsel, igen széles szüggyel és csípővel és aránylag kis és száraz fejjel, melyet arányos, nem rövid és vastag nyakon magasan hordanak. Egészben véve tehát szép állatok, melyek éber fültartással, nagy szemekkel és táguló orrcimpákkal figyelik a világot, és a szekerek sokszor igen nehéz terhe elé fogva megadással és nagy kitartással viselik az igát. … mindegyiken meglátszik, hogy igen sok arab vér van bennük…”. Mindez rendkívül nyugodt vérmérséklettel párosul. A fajta fenntartásának érdekében a Wesselényi családot követően többen is a saját ménesük frissítésére székely lovakat kezdtek használni, majd keleti nemesvérű lovakkal (angol és arab telivérrel) keresztezték őket. E keresztezésből alakult ki az erdélyi ló, amelyet Európa-szerte igen nagyra becsültek, például Carl Lindanau porosz királyi tábornok beszámolója szerint II. József császár csak ilyen lovakon lovagolt.

A teljes interjút a novemberi MÁL-ban olvashatják

agrotrend.hu / Magyar Állattenyésztők Szövetsége