Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Állattenyésztés

Ilyen hatásokkal kell számolni a sertéstartóknak a magas kukoricaárak miatt

A második negyedévben a GDP másfél százalékot növekedett. A legfrissebb adatok szerint ezen belül 3 százalékos a fogyasztás növekedés, amelynek egyrészt azért örülhetünk, mert tavaly 10 százalékos volt a csökkenés. A nyugodt évekhez képest még mindig 7-8 százalékkal kevesebb sertéshúst és tejet fogyasztunk, mint például két évvel ezelőtt. Ez érzékelhető a piacokon is. Kulik Zoltán agrárpiaci szakértő, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója szerint a sertéstartók önköltsége növekedhet, a tejtermelők pedig örülhetnek a felvásárlási árak további emelkedésének. A három fő állati termékünkben vettük sorra a változásokat a szakértővel.

Kulik Zoltán szerint a baromfipiac továbbra is a legstabilabb, mivel önköltség felett tudnak értékesíteni a termelők, ezért aki baromfit nevel, annak az elmúlt másfél éve nyugodt volt. A tejfeldolgozásban is pozitív irányba indultak el a folyamatok az utóbbi hónapokhoz képest, miután unió-szerte elkezdődött egy fogyasztásnövekedés, ami a piaci árakban is visszaköszön. A tej felvásárlási ára folyamatosan, de inkább kis lépésekben növekszik, jelenleg 170 forintot kérnek érte kilogrammonként, ami az önköltséget egyértelműen fedezi. A termelők most abban bíznak, hogy talán még 10-15 forinttal növekszik ez az ár, ami tovább stabilizálja a piacot.

-A legnagyobb hullámzás a sertéspiacon tapasztalható: az elmúlt másfél évben örülhettek a tenyésztők, de a mostani majdnem700 forintos felvásárlási ár elérte a csúcspontot és a továbbiakban a Kína és az unió közötti vámháborún múlik a folytatás. De az iránymutató hamburgi tőzsdén már 10 centet estek az árak, ezért a 670 forintos kilónkénti átvételi árak 20-30 forinttal tovább csökkennek -összegezte a Vitafort Zrt. első embere, aki szerint az önköltség növekedni fog a sertéstartásban az emelkedő kukoricaárak miatt, ezért a kérdés az, hogy a 620 forint – ami nagyjából a tartás önköltségét fedezi – megáll-e ennél a szintnél, vagy tovább csökken.

Júliusban egyébként az infláció a várakozásoknak megfelelően alakult, az éves ráta 4,1 százalékot tett ki, miközben havi bázison 0,7 százalékkal emelkedtek az árak. Az infláción belül ki kell emelni az élelmiszer árakat, amelyek júliusban 2,7 százalékot emelkedtek, viszont a mezőgazdasági- és az élelmiszeripari termelői árak még így is alacsonyak és nem emelkednek éves szinten összesítve. Nincs tehát olyan árnyomás a gazdaságban, ami miatt attól kellene tartanunk, hogy az élelmiszerárak meglódulnak.

 

Agrotrend.hu/ Novenyvedoszer.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés