Állattenyésztés

A hatékony sertéstartás legjobb technikái

A sertéstelepek modernizálása során egyensúlyt kell kialakítani a környezetet szennyező hatások csökkentése vagy megszüntetése és az állatok életkörülményeinek javítása között, megőrizve a vállalkozás gazdaságosságát is. Eközben az élelmiszer-biztonsági előírásokra is figyelemmel kell lenni. A sertéshústermelésnek egyidejű célja a gazdasági hatékonyság növelése, az állatok, a fogyasztók egészségének megőrzése, valamint a környezet védelmének biztosítása. Megjelent a Magyar Állattenyésztők Szövetségének weboldalán.

Az intenzív sertéstartás vonatkozásában környezetvédelmi szempontból nagy létszámúnak tekintett sertéstelepek azok, amelyek több mint 2000 férőhellyel rendelkeznek (30 kg feletti) hízósertések számára, vagy több mint 750 férőhellyel tenyészkocák számára. Az EU jogharmonizációjának megfelelően Magyarország is a környezetszennyezés integrált megelőzése és csökkentése érdekében jogszabályban foglalt kötelezettségeket ír elő ezen sertéstelepek számára. Az IED irányelv (az Európai Parlament és a Tanács 2010/75/EU irányelve) az elérhető legjobb technikák (Best Available Techniques, BAT) alkalmazásának feltételként történő előírásával valósítja meg az integrált szemléletet. A BAT alatt azt az elérhető, leghatékonyabb és legfejlettebb megoldást kell érteni, amely lehetővé teszi a kibocsátások és azok környezeti következményeinek elkerülését, csökkentését. A tudományos kutatások előrehaladásával az elérhető legjobb technikák folyamatosan fejlődnek, megújulnak, ezekben egyre inkább teret kapnak az állatvédelmi irányelvek is.

Forrás: allattenyesztok.hu

BAT a gyakorlatban

A sertéstartás számára jelenleg használható, hivatalos magyar nyelvű BAT-dokumentumot 2020-ban az Agrárminisztérium megbízásából a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetsége állította össze.

A BAT alkalmazása, esetünkben adott intenzív sertéstelepre történő konkretizálása egységes környezethasználati engedélyezési eljárásban történik, amikor a hatóság és a sertéstartó – lehetőleg társadalmi részvétel mellett – kiválasztja a lehetséges BAT-ok közül a helyi környezethez és vállalati adottságokhoz illeszkedő legmegfelelőbbeket. A gyakorlatban a környezetvédelmi hatóság az általa kiadott egységes környezethasználati engedélyben a BAT alapján a földtani közeg, a levegő és a víz szennyezésének megelőzése, a zajkibocsátás mérséklése, a hulladékok környezetkímélő kezelése céljából intézkedéseket, környezetvédelmi követelményeket, valamint kibocsátási határértékeket és azok teljesítésére határidőt határoz meg, nemcsak az új, hanem a már meglévő, működő környezethasználókra vonatkozóan is.

agrotrend.hu / Magyar Állattenyésztők Szövetsége

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nyakas Farm
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés