Partnereink eseményei

Átadták Az Év Segítő Hatósági Szakembere díjakat

Átadták Az Év Segítő Hatósági Szakembere díjat a III. REL Expón, a rövid élelmiszer-ellátási lánc konferencián és kiállításon, Jakabszálláson.

A Kislépték Egyesület által létrehozott és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen átadott elismeréseket immáron hetedik alkalommal osztották ki.

„Eddig tizennyolc egyéni és egy csoportos díjat ítélt oda a zsűri, azoknak a hatósági szakembereknek, akik együtt lélegeznek a termelőkkel, a vidékkel. Ha ők nem lennének, akkor nem lennének ilyen termékeink. Kell az innováció és kell az újragondolás, amihez elengedhetetlen a segítő hatósági szakember szakmaisága, emberbaráti segítő munkája, rugalmas, hagyományokat tisztelő hozzáállása. Fontos, hogy nem veszélyezteti az élelmiszer-biztonságot, a jogszerű működést és a szabályozási környezet előírásait a lehetséges életszerű értelmezés szerint.
A díjjal, a szakember segítő munkáját, hozzáállását szeretnénk elismerni a legsokszínűbb szegmens, a kistermelők, családi gazdaságok, falusi vendégasztal szolgáltatók, vidéki turisztikai szolgáltatók, fejlesztését segítő szervezetek, közösségek ajánlásával”

– hangsúlyozta a Kislépték Egyesület elnöke, dr. Kujáni Katalin.

Fotó: Kislépték Egyesület

 

Köszöntők:

Dr. Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság igazgatója megköszönte a díjazottaknak, hogy építik a bizalmat a termelők és a hatóság között. A díjjal láthatóvá válik az amúgy színfalak mögé rejtett hivatali munka és az az érték, amelyet munkájukkal biztosítanak. Idén négy segítő hatósági szakember részesülhetett a 2023-as munkájuk alapján a kitüntetésben.

Dr. Földvári-Nagy Csaba, hatósági állatorvos (Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Főosztály, Kecskeméti járás), feladata a hatósági ellenőrzésekhez és eljárásokhoz szükséges okmányok kiállítása. Munkája során nagyban támogatja a kistermelői tevékenységek kialakítását.

Szebenyi István (Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal, Agrárügyi Főosztály, Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály vezetője) a helyi kis-, és őstermelőket segíti. A helyi rendezvények és piacok folyamatos tanácsadója, látogatója, mi több időnként résztvevője. Maga is részt vesz a helyi cseresznyetermelő hagyományokban, mint őstermelő. Innovatív kistermelőként cseresznye feldolgozással is kísérletezik (cseresznyemustár). A helyi turisztikai egyesület és helyi termék klubnak alapító tagja.

Fotó: Kislépték Egyesület

Pálinkás Csilla Viktória (Veszprém Vármegye Kormányhivatal Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Normatív Támogatások Kérelmezési Osztálya) segít a gazdálkodó családoknak a bonyolult határozatok, jogszabályok értelmezésében, elmagyarázza a szükséges beadványok hiánypótlások menetét, a beadás helyes módját.

Tarnai Lívia (Baranya Vármegyei Kormányhivatal, Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály, főosztályvezető) támogatja a helyi termelőket és kézműveseket. A baranyai termelőket fogja össze egyesület vezetőjeként. Munkája során azt tapasztalja, hogy így erősödik a helyi gazdaság és közösség. Tanácsot és útmutatást ad, segít a kérelmek, pályázatok világában eligazodni.

Fotó: Kislépték Egyesület

A díjról

Az Év Segítő Hatósági Szakembere díj minden alkalommal életfa motívummal díszített kézműves, vagy kisipari alkotás. Ez szimbolizálja a kisléptékű termék előállítást, a minőséget, az élet örök körforgását, az örök értékeket és a sokszínűséget. A III. REL Expón átadott díjat, egy hagyományos népi motívumok faragásával megmunkált falapon Lőkös Dániel – Manó készítette, aki az egri Eszterházy Károly Egyetemen tanult plasztikai ábrázolást, majd a Budapesti Metropolitan Egyetemen, Design- és művészetmenedzsment szakon végzett 2023-ban. Az alkotó 2020 óta két budapesti Waldorf iskolában tanítja a fafaragás mesterségének fortélyaira a felső tagozatos diákokat, tehát maga is a jövőbe fekteti tudását.

A díjat átadták:

Az elismerést és okleveleket Dr. Nemes Imre, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke, Dr. Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság igazgatója, Gáspár Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Bács-Kiskun vármegyei elnöke, és dr. Kujáni Katalin, a Kislépték Egyesület elnöke adták át.

agrotrend.hu / Kislépték Egyesület

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nyakas Farm
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés